Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

European Wind 2012 – harcra kész

Szöveg: Szabó Béla |  2012. június 1. 17:22

A június 1-jén, pénteken megtartott záróünnepséggel véget ért az MLF EU Harccsoport European Wind 2012 elnevezésű gyakorlata. A részt vevő nemzetek zászlóinak ünnepélyes levonása egy kéthetes olaszországi és több hónapos hazai felkészítés végére tett pontot.

1595936709
A magyar, szlovén és olasz katonák mellett Giovanni Manione dandártábornok, a Julia Alpesi Dandár s egyben az EU Harccsoport parancsnoka is fellélegezhetett − a harccsoport ellenőrzésének minősítése: „harcra kész".

„Ez a gyakorlat azért is volt nagyon fontos a harccsoport életében, mert a törzs és az alegységek szintjén is megmutatta, milyen kiválóan tudnak együttműködni a részt vevő nemzetek katonái" – mondta el a honvédelem.hu érdeklődésére Manione tábornok.

Hozzátette: „Az elöljárók is nagyra értékelték a harccsoport professzionális, motivált tevékenységét. A törzsekben dolgozó tiszteknek és tiszthelyetteseknek könnyebben ment ugyan a közös munka, mint a végrehajtó alegységeknek, hiszen ők már több alkalommal is tevékenykedtek közösen, de az alegységek is hamar felvették a fordulatot. Ezért ma nagyon boldog vagyok, hiszen kiváló eredményt produkáltunk, s egyben büszke vagyok arra, hogy ezeknek a nagyszerű katonáknak a parancsnoka lehetek."

Vantal Zsolt alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóalja s egyben a magyar kontingens parancsnoka is elégedetten nyilatkozott a katonák teljesítményéről.

1595936709
Mint elmondta: az otthoni és az olaszországi alkalmazhatósági ellenőrzés egyaránt jó eredménnyel zárult, a harccsoport magyar komponense felkészült minden válságreagálással összefüggő feladatra, legyen szó humanitárius segítségnyújtásról, beavatkozó erőként való ténykedésről vagy más műveletekről.

Az együttműködés az alegységek vonatkozásában is hamar elérte a kívánt szintet, hiszen a gyakorlat több mozzanatában vegyes, olasz, szlovén és magyar szakaszokból álló század hajtotta végre a feladatokat.

Többek között a gyakorlat e metódusának hasznosságát emelte ki Tóth Sándor főhadnagy, szakaszparancsnok is. Mint mondta, nagyon sok tapasztalatot cserélhettek egymással a különböző nemzetek katonái, hiszen egy sor harceljárás, mozzanat-végrehajtás más és más az olaszoknál és a szlovéneknél is. A vegyes szakaszban való ténykedés pedig duplán is hasznos volt, mert egyrészt átvehették a másik féltől a számukra új, ám alkalmazható eljárásokat, másrészt viszont kompatibilissé kellett tenni a közös végrehajtást mind a harceljárások, mind a technikai eszközök területén.

1595936710

 Fotó: A szerző felvételei