Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évforduló Pusztavacson

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Tóth László |  2021. október 15. 16:51

Az MH Anyagellátó Raktárbázis Pusztavacs és annak jogelőd szervezetei megalakulásának 70. évfordulóját ünnepelték október 15-én, pénteken. Az eseményen részt vett és elismeréseket adott át Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka, a katonai szervezet korábbi parancsnoka és Dolányi Sándor ezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnoka.

TOT_0687

„A jubileum kötelez bennünket, hogy visszatekintsünk az elmúlt történelmünkre. Az elmúlt hetven évben generációk adták és vették egymástól a stafétabotot, biztosítva a folytonosságot, a harckészültség magas színvonalon tartását, a katonák képzését, a lőszerek majd később rakéták, műszaki harcanyagok, üzem- és kenőanyagok, technikai eszközök átvételét, tárolását, őrzését, felújítását, bevizsgálását és a csapatok ellátását” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Terék Tamás alezredes, bázisparancsnok, aki történelmi kitekintőjében mérföldkőnek nevezte a 2013-as esztendőt, amikor Budapest székhellyel megalakult az MH Anyagellátó Raktárbázis, alárendeltségében – többek között - a pusztavacsi bázisparancsnoksággal. „A raktárbázis feladatrendszere és ezáltal a bázisparancsnokságé is egyre inkább a műveleti logisztika irányába tolódott. A migrációs helyzet eszkalálódásával kiemelt feladatunkká vált az ideiglenes biztonsági határzár kiépítéséhez szükséges anyagok átadása, először a végrehajtás helyszínén, majd a laktanya területén” – tette hozzá.

TOT_0654

A bázisparancsnok emlékeztetett: a 2020-as esztendő komoly próbatételt jelentett a bázisnak, hiszen a kialakult járványhelyzet miatt a katonák több szolgálati helyen végezték és végzik feladataikat a mai napig. „A katonák távollétében a napi élet feladatainak súlya nagymértékben a honvédelmi alkalmazottakra hárult, akik erőn felül birkóztak meg ezzel a teherrel” – hangsúlyozta.

Terék Tamás alezredes végezetül elmondta, hogy minden korszaknak megvoltak a maga kihívásai, terhei, amelyeket a hivatalban lévő parancsnokok és vezetők az állományukkal sikeresen kezeltek. „Nem engedhetjük meg, hogy a múlt, a gyökereink elvesszenek. Hajtsunk fejet elődeink munkája előtt, fogadjuk meg, hogy tovább visszük szellemiségüket az új időknek és követelményeknek megfelelően” – tette hozzá.

TOT_0730

A rendezvény elismerések átadásával folytatódott, majd ünnepi műsorral és emlékfa-ültetéssel zárult.

Az aktív dolgozókon kívül, a meghívott vendégek között foglaltak helyet - mások mellett - az alakulat jogelőd szervezeteinek parancsnokai, valamint a környező települések polgármesterei.