Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezek voltak 2020 legnézettebb videói

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. január 2. 7:30

A Katonai Filmstúdió munkatársai, az előző esztendőkhöz hasonlóan, 2020-ban is több száz videót készítettek. Alábbi listánkban a legnézettebb tízet választottuk ki közülük. (A címekre kattintva az eredeti cikk nyílik meg.)

1., Segítség a Szent László Kórháznak

A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel, március 23-24. között a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya, kiegészülve debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal – a Szent László Kórház megsegítése céljából – telepítette a Role -1 típusú tábori sátorrendszert.

2., Terepen a Leopárdok

A Leopard 2A4 harckocsi 3-as számú vezetési gyakorlatán vett részt az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsizászlóalja szeptember 22-én, kedden, az alakulat gyakorlóterén. A katonák az akadályelemek leküzdése mellett a harcjármű fegyverzeti eszközeinek és irányzó műszereinek a használatát is elsajátították.

3., Csúcstechnika hazai gyártásban

Szeptember 10-én, Zalaegerszegen írta alá a Lynx gyalogsági harcjárműcsalád magyarországi gyártását és fejlesztését lehetővé tévő helyi üzem felépítéséről, valamint a harcjárművek vizsgálatát szolgáló tesztkörnyezet kialakításáról szóló szerződést Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója és Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke. Az eseményen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is.

4., Ajándék a fegyvernemi napra

A legszebb ajándékot vehették át az MH 25. Klapka György Lövészdandár harckocsizászlóaljának katonái egy nappal fegyvernemi ünnepük, azaz Szent Kristóf napja előtt. Július 24-én ünnepélyes keretek között adták át számukra a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként beszerzett első négy darab, Leopard 2A4HU típusú harckocsit a tatai laktanyában.

5., Nemzetközi összefogás a Brave Warrior 2020 gyakorlaton

Félidejéhez érkezett a Brave Warrior 2020 elnevezésű nemzetközi gyakorlat. Az első héten közel ezerötszáz katona részvételével hajtották végre feladataikat a különböző fegyvernemek. A kiképzési rendezvény jó alkalom az együttműködésre, mind a különböző nemzetek, mind pedig a fegyvernemek között.

6., Történelmi pillanat: búcsúzik az Ancsa

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, június 11-én ünnepélyesen elbúcsúztatták az AN-26-os katonai teherszállító-repülőgépet. A géptípus több mint negyvenöt éven át szolgált a magyar légierőben.

7., Gépágyúk a szárazföldön

Az Iron Cat 2020 elnevezésű gyakorlat harmadik napján PAV1 és PAV4 típusú gépágyúkkal hajtott végre éleslövészetet földi és légi célpontokra az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadihajós alosztálya. Az esemény a járványügyi helyzetre való tekintettel idén a szerb fél nélkül, szárazföldi körülmények között zajlott.

8., Jelen és jövő – egy kötelékben

Eddig sosem látott kötelékrepülésnek lehettek szemtanúi a „Múlt, jelen, jövő – fejlesztések a Magyar Légierőben” című sajtórendezvény résztvevői október 7-én, szerdán az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. A Magyar Honvédség merev- és forgószárnyas repülőeszközei közös köteléket alkotva repültek végig a leszállópálya felett.

9., Spartan, katonásan

A katonák, és más fegyveres testületek tagjai mellett az egészségügyi dolgozók előtt is tisztelgett a Magyar Honvédség közreműködésével, november 7-8-án rendezett Spartan Honor Race. Az akadályversenyen létrehozott katonai zóna a versenyzők nagy kedvence volt.

10., Ugrásra is kiváló!

A repüléstörténelem egy aprónak tűnő, de számunkra annál fontosabb eseményének adott otthont június 18-án délután az esőáztatta szandaszőlősi repülőtér. Az erősen szeles levegőben, a felhők között bújócskázó helikopter alatt kibomló ejtőernyők jelzik: megtörtént az első ugrás az Airbus H145M könnyű szállítóhelikopterből. Méghozzá a világon a legelső…

Kapcsolódó cikkek
×