Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezer repült óra Gripenen

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu / Saab |  2011. szeptember 30. 19:57

A svéd légierő képviseletében Anders Silwer vezérőrnagy szeptember 24-én adott át oklevelet a cseh Otakar Prikner őrnagynak, ily módon emlékezve meg arról, hogy a pilóta elérte a mérföldkövet jelentő 1000 repült órát a Gripenen. A jeles eseményre Ostrava-ban, a NATO Days 2011 airshow keretein belül került sor, az oklevelet a Saab standjánál adták át.

1595925330
A cseh és a svéd kormány még 2004-ben írta alá a Gripenek lízing-szerződését, a harci repülőgépek 2005 áprilisában érkeztek meg Csehországba. Napjainkig a cseh Gripenek 12 600 repült órát gyűjtöttek össze. Bengt Littke, a Saab Gripen programjának igazgatója elmondta: „A cseh légierő és pilótái már bizonyítottak, hogy a legjobbak között kell őket számon tartani a NATO-ban, a Saab pedig büszke arra, hogy a Gripent repülik. Prikner őrnagy teljesítménye kiemelkedő siker, öröm ez cégünknek, hogy igazi profikkal dolgozhatunk."

Prikner őrnagy az oklevél átvétele után az alábbiakat nyilatkozta: „Az ezredik repült óra elérése kapcsán elmondhatom, hogy hálával tartozom a svéd légierő oktatópilótáinak, akik megtanítottak repülni ezen a kiváló repülőgépen. Boldog vagyok, hogy egészségi állapotom lehetővé teszi, hogy már nyolc éve repülöm ezt a típust."