Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezüst- és bronzérem a katonaszakácsoknak

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. október 27. 16:40

A Magyar Katonai Kulináris Csapat – vagyis ahogy mindenki ismeri őket, a magyar katonaszakács válogatott – idén is képviseltette magát a németországi Erfurtban október 18-22. között megrendezett XXII. Szakácsolimpián. A csapat eddigi jó teljesítményét folytatva a hidegkonyhai kategóriában bronzérmet, melegkonyhai kategóriában pedig ezüstérmet szerzett.

A magyar válogatott Németország, Írország, Hollandia, Lengyelország, Szlovénia, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok csapatával mérte össze tudását!

– Úgy gondoljuk, hogy a csapatnak van még javítani valója, és biztosak vagyunk abban, hogy a Magyar Honvédség szakállományán belül vannak olyan tehetséges szakemberek, aki munkájukkal hozzá tud járulni a még jobb eredmények eléréséhez – mondta Gulyás Károly mesterszakács, a csapat vezető chefje, akit az a megtiszteltetés ért, hogy a verseny utáni értekezleten pályázati lehetőséget kínáltak számára a Nemzetközi Katonaszakács Zsűriben!

– Úgy gondolom, hogy a több éves versenyzésünket ismerte el ezzel a zsűri, mert ők is látják bennünk a folyamatos fejlődést. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra ez a felkérés és Zsűriként képviselni tudom a szakácsainkat abban, hogy a magyar konyhát minél jobban elfogadják az értékelők! – tette hozzá Gulyás Károly.

A honvedelem.hu megtudta: a válogatott a sikeres szereplés után értékelni fogja a munkát, elemzi azon gondolatokat, amit a zsűri tanácsolt és 2009 januárjától elkezdi a munkát újra, hogy 2010-ben a Szakács Világbajnokságon is szép eredményeket tudjanak elérni.

A magyar katonaszakács válogatott tagjai és segítői:

Erdődi Zsolt alezredes, Bognár Tamás alezredes, Domine János őrnagy, Mészáros Gábor őrnagy, Hanisch Magdolna százados, Bálványos Zsolt százados, Adorjáni Krisztián százados.
Gulyás Károly közalkalmazott, Somorjai Péter főtörzsőrmester, Kovács Péter főtörzsőrmester, Kovács Attila törzsőrmester, Gyimóti Tamás szakaszvezető, Szollil Ferenc tartalékos szakaszvezető, Lukács Péter tartalékos honvéd, Balázs Gergő tartalékos honvéd, Gyenes Tamás közalkalmazott.

1595881244