Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezúttal a Velencei-tóból került elő robbanószerkezet

Szöveg: Szűcs László |  2012. augusztus 28. 7:33

A 34. héten, azaz augusztus 20–26. között 51 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 26 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a
honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 1953 bejelentést kaptak.

Augusztus 20-án Balatonszemesről kapták a bejelentést a tűzszerészek, hogy az Ady Endre út végén található szabad strandon, a vízben robbanószerkezetet találtak a fürdőzők. Az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr egy 42 mintájú kézigránátként azonosította a második világháborús eszközt, amit a helyszínen, még a vízben meg is semmisített.

Augusztus 22-én Nádasdladányban akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, mivel a Nádas-csatorna mellett, az úttesttől mindössze három méterre, útépítés közben több, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezet került elő. A Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a megjelölt helyen összesen tizenegy darab 76 milliméteres repeszlőszert, hat darab 76 milliméteres repeszgránátot, valamint négy darab 76 milliméteres páncéltörő lőszert talált, melyeket a helyszínről a központi gyűjtőbe szállított.

Ugyanezen a napon Székesfehérvárra is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, ugyanis a Széchenyi utcában található református iskola udvarán, egy oszlop állítása közben egy 50 milliméteres, magyar gyártmányú aknagránátot találtak a munkások. Mivel a robbanószerkezet gyújtója erősen sérült volt, a gránátot a Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen megsemmisítette. A robbantás idejére a rendőrség 70 méteres sugarú körben ürítette ki a területet.

Szintén augusztus 22-én vonultak ki a Magyar Honvédség tűzszerészei Velencére, ahol a Pusztaszabolcsra vezető út melletti szántóföldön került elő egy 100 milliméteres repesz-romboló gránát, valamint két darab 100 milliméteres páncéltörő gránát. A veszélyes robbanószerkezeteket a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen robbantotta fel.

Augusztus 23-án Pélyről érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tűzszerészügyeletére, hogy a Kossuth és a Jókai utcák kereszteződésében, árokásás közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A veszélyes szerkezetet a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Augusztus 25-én Gárdonyból kapták a bejelentést, hogy a velencei-tavi szabad strandon, a parttól kétszáz méterre, másfél méter mély vízben egy feltételezhetően második világháborús robbanószerkezetet talált az egyik fürdőző. A Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette járőr egy SD–15 típusú, német gyártmányú szükségbombaként azonosította a szerkezetet, amely annyira rossz állapotban volt, hogy a tűzszerészeknek a helyszínen meg kellett semmisíteniük.