Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészülés az altisztavatásra

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2012. július 6. 8:53

A hőség és a kánikula ellenére egész héten kitartóan gyakorolt a szentendrei Görgey Laktanya alakulóterén az a több mint százötven honvédaltiszt-jelölt, akik július 7-én, szombaton ünnepélyes keretek között tesznek altiszti esküt a Budai várban.

1595938293
Az altiszti eskü alaki begyakorlása mellett július 5-én, csütörtökön délután rendezték meg a nappali és levelező rendszerű altisztképzésen végzettek diplomaosztó ünnepségét, amelyen részt vett Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa is.

Korcsog László mérnök alezredes, az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola megbízott igazgatója beszédében elköszönt a nappali és levelező szakon végzettektől, majd megköszönte a kiképzők és oktatók odaadó munkáját is, amellyel biztosították az altisztjelöltek magas szintű képzését.

A honvédaltiszt-jelöltek még pénteken is gőzerővel készülnek a hétvégi, ünnepélyes eskütételre. 

1595938294
 
1595938294
 

 Fotó: A szerző felvételei