Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felmentették a volt szerb államfőt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. február 27. 8:07

Felmentette az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszéke Milan Milutinovic egykori szerb elnököt a Koszovóban a múlt évtized végén elkövetett háborús bűnök vádja alól.

A többi vádlott közül Nikola Sainovic volt kormányfő-helyettest 22 év, Dragoljub Ojdanic volt vezérkari főnököt 15 év, Nebojsa Pavkovic katonai tábornokot 22 év, Vladimir Lazarevic tábornokot 15 év, Steren Lukic rendőrtábornokot pedig 22 év börtönbüntetésre ítélte a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék. Mindannyiukat a koszovói albánok 1999-es üldözéséért tették felelőssé egy közös megfélemlítési és erőszakkampány irányítóiként. A kampányba az ítélet szerint “jelentős állami erőket" vontak be.

A műveletek célja az ügyészek szerint egyértelműen az volt, hogy a főként albánok lakta tartomány etnikai összetételét megváltoztassák. Becslések szerint csak március vége és június között legalább 700 ezer albánt üldöztek el Koszovóból – szögezte le Iaian Bonomy bíró az ítélet hágai felolvasásakor.

A vádpontok között polgári személyek meggyilkolása, nemi erőszak, erőszakos kitelepítés, települések módszeres lövetése is szerepelt. Rámutattak a bírák, hogy az 1998-as egyezmény megszegésével, továbbá a koszovói szerbek fel- és az albánok lefegyverzésével a jugoszláv központi szervek már előkészítették a műveleteket.

Ez volt az első érdemi ítélet a Koszovóban a múlt évtized második felében elkövetett bűnök ügyében. A törvényszéki ügyészek szerint ezekért a fő felelősség Slobodan Milosevic egykori jugoszláv államfőt terhelte – ő azonban három évvel ezelőtt elhunyt hágai börtönében, még mielőtt igazságot szolgáltathattak volna ellene.

Milutinovic, aki 1998 és 2002 között vezette Szerbiát, azonnal elhagyhatja hágai börtönét. A bírák szerint nem bizonyított, hogy jelentős mértékben hozzájárult volna a koszovói művelethez, illetve tényleges ellenőrzése lett volna a katonai és rendőri akciók fölött. Mindezek irányítása Milosevic kezében összpontosult – derül ki az ítéletből.

A jelenleg 66 éves szerb elnök maga is azzal védekezett, hogy csak szűk hatáskörrel rendelkezett.

Az elítéltek büntetéséből levonják a hágai őrizetben eddig eltöltött időt. Mindannyian önként álltak a hágai bírák elé.

Ez volt a törvényszék eddigi egyik legbonyolultabb eljárása. 2006 nyarától tavaly augusztusig tartott a per, ezalatt 235 tanút hallgattak meg, és négyezernél több bizonyítékot vizsgáltak meg.

Az említetteken kívül a törvényszék még két korábbi szerb felelőst helyezett vád alá a koszovói bűnökért. Vlajko Stojiljkovic rendőrfőnök azonban hét évvel ezelőtt öngyilkosságot követett el, míg Vlastimir Dordevic volt belügyminiszter-helyettes ellen nemrégiben kezdődött meg egy külön eljárás Hágában.