Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elszállították a bombákat Ferihegyről

Szöveg: Szűcs László |  2009. február 26. 17:36

Mint beszámoltunk róla, második világháborús bombákat találtak csütörtökön délután a ferihegyi repülőtéren, a 2-es terminállal szemben, az előtér bővítése közbeni földmunkák során. A bombákat a Magyar Honvédség tűzszerészei rövid időn belül elszállították a helyszínről.

Három darab, második világháborús bombát találtak csütörtökön délután a ferihegyi repülőtér 2-es termináljának közelében. A Budapest Airport azonnal értesítette a Magyar Honvédség tűzszerészeit, akik rögtön a helyszínre indultak.

A tűzszerészektől megtudtuk: a Zsolnay Gábor főhadnagy vezette járőr rövid időn belül a helyszínre érkezett, ahol megállapították, hogy az előkerült szerkezetek FRAG-20-as típusú, amerikai gyártmányú bombák. Az is kiderült, hogy biztosított állapotban kerültek elő a földből, így nem jelentettek veszélyt a környezetre. A robbanószerkezeteket a tűzszerészek a központi gyűjtőhelyre szállították.

A tűzszerészek munkájának ideje alatt nem volt szükség semmiféle fogalmi korlátozásra, a repülőtér 1-es és 2-es terminálja is zavartalanul működött.