Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felrobbantottak egy hadihajót a lázadók

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 22. 18:20

Tengeri aknára úszott és elsüllyedt a Srí Lanka-i haditengerészet egy hajója szombaton a szigetország északkeleti partjainál; a robbanószerkezetet feltehetően a tamil lázadók telepítették – közölte a katonaság.

A hajó járőrszolgálatot teljesített Colombótól 320 kilométerre északkeletre, amikor pirkadat előtt az akna felrobbant; a 16 fős legénység hat tagját sikerült egyelőre csak kimenteni a vízből, a többieket még keresik.

Mahinda Radzsapaksze Srí Lanka-i elnök januárban hivatalosan is bejelentette a tamil kisebbség önálló államáért harcoló lázadókkal, a Tamil Eelam Felszabadító Tigriseivel (LTTE) hat évvel ezelőtt kötött tűzszünet felmondását.

A hadsereg ezután offenzívát indított, hogy ellenőrzése alá vonja a lázadók kezén lévő északi országrészt, de megfigyelők szerint a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött.

Csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt már a lázadók és a Srí Lanka-i hadsereg háborúskodása a harcok kezdete, 1983 óta.