Filmek és rajzfilmek a háború szolgálatában

Az európai frontokon már javában zajlott a háború, amikor a japán császári hadsereg 1941. decemberében csapást mért a Pearl Harborban horgonyzó amerikai hadiflottára. Ez volt az az incidens, ami arra ösztönözte az amerikai vezetést, hogy hivatalosan is hadat üzenjen a III. Birodalomnak és a vele szövetséges erőknek. Európa azonban messze volt, s valahogy meg kellett magyarázni az amerikai népnek, hogy miért is száll hadba az USA. Megkezdődött a (háborús) propagandafilmek aranykora. A zárójelet az indokolja, hogy e filmek nem csupán a háború szükségességével foglalkoztak, nem csupán a hősiességre buzdítottak, de magasabb termelékenységre, és feszesebb adófizetésre is ösztönöztek.

Német propaganda

A film propagandacélokra való felhasználásának jelentőségét a nácik korán felismerték. Adolf Hitler udvari szerzője például Leni Reifenstahl volt, aki 1932-ben találkozott először a náci eszmékkel, és lenyűgözte Adolf Hitler szónoki tehetsége. Hitler 1934-ben kérte fel arra, hogy forgasson egy propagandafilmet a náci párt nürnbergi nagygyűléséről. A film az Akarat diadala címet kapta, s 1935-ben jelent meg. A mai napig az egyik legnagyobb hatású propagandafilmnek tartják, annak ellenére, hogy későbbi interjúiban Leni Riefenstahl mindig tagadta, hogy szándékosan készítette volna ezt az alkotást a náci eszmék mellett, s –

A kezdetben táncosnőként is dolgozó rendező egyébként nyolc filmet készített. Közülük az egyik legnagyobb hatású (legalábbis a sportfotózást, -filmezést szinte a mai napig meghatározó) műve az 1936-os berlini olimpiát bemutató Olympia című filmje. Ezt egyébként a Time magazin annak ellenére a 100 legmeghatározóbb film közé sorolta, hogy a közvélemény szinte a bemutatója másnapján a náci propagandafilmek közé sorolta az alkotást. Ennek fő oka, hogy a film főként a Harmadik Birodalom sportolóink teljesítményére koncentrált. Leni Riefenstahl a fronton is forgatott, így például a lengyel hadjárat alatt katonai egyenruhába öltözve örökítette meg az eseményeket. 1939-ben katonai tudósítóként filmezett Konskie városában, ahol a nácik egy – állítólagos – merénylet után 30 embert mészároltak le. Szintén megörökítette Lengyelország elestekor a varsói katonai parádét. Amerika válasza Leni Riefenstahlra Frank Capra és Walt Disney lett.

Hetet egy csapásra

Frank Capra 1897-ben született. A rendezőt tizenötször jelölték Oscar díjra, amiből hatot el is nyert. Közülük az egyiket a Prelude to War (Bevezetés a háborúba) című dokumentumfilmért nyerte el.

A Prelude to War Adolf Hitlert egyfajta antikrisztusként ábrázolta, s meglehetősen egyszerű, fekete-fehér világképet ábrázolt.

Donald kacsa álma

A dokumentumfilmek elkészítésében már aktívan vállalt szerepet Walt Disney.

A Donald-Hitler reggelije (a háborús jegyrendszernek megfelelően) csuklásból (ami a kenyeret helyettesítette), egyetlen kávészemből főzött kávéból, illetve egy olyan sprayből állt, aminek szalonna és tojás íze volt. A gyárban negyvennyolc órás munkanap várta, ahol munka közben mindannyiszor tisztelegnie kell, valahányszor feltűnik Adolf Hitler portréja. Munka közben Donald arcára undor ül ki, szabadsága pedig abból áll, hogy horogkereszt-formába merevedve kell álldogálnia. Mikor túlórára utasítják, idegösszeroppanást kap, s az egész történet egy rémálomba fordul. Ezt jelzi, hogy Donald végül is a saját ágyában ébred az USA-ban, s a záró képsorokban a főhős egy miniatűr Szabadság-szoborrá válik, mely hálás az amerikai nemzetnek. A film megjelenése előtt az USA-ban egyébként már igen népszerű volt egy – a Spike Jones zenekara által előadott – paródia, mely a Der Fuehrer’s Face-t figurázta ki, melyet Amerikában Nazi Song (Náci dalként) ismertek.

Légierő és haditengerészet

A Pearl Harbor elleni japán támadás után nem sokkal (1942-ben) jelent meg a Victory Through Air Power (A légierő diadala) Alexander P. de Seversky tollából. Ebben a szerző egy független és ütőképes légierő megszervezése mellett érvelt, ami főként nagy hatótávolságú bombázókat jelentett, amiket stratégiai bombázások alkalmával vetettek volna be. Meglehetősen ellentmondásos volt a mű fogadtatása. Egyebek mellett azért, mert az addigi céloktól jelentős forrásokat vont el. Ennek ellenére a könyv felkeltette Walt Disney figyelmét, s 1943-ban egy hasonló című filmet készített, mely azonban jelentősen eltért az addig megszokott képi világtól. Az alkotást szintén Oscar-díjra jelölték, ám végül a legjobb betétdal kategóriában nem a Song of Bernadette (Bernadett dala) nyert. Walt Disney célja a filmmel az volt, hogy felhívja a kormánytisztviselők és a lakosság figyelmét a Seversky által leírtak fontosságára. Az élő szereplő (maga Paul P. de Seversky) mondanivalóját diagrammokkal, feliratokkal és egyéb rajzfilmes betétekkel támasztották alá.

Sokak szerint ez volt gyakorlatilag az első eleme a Disney Stúdió propaganda- és oktatófilmjeinek. A stúdió egyébként nem csupán a hadsereg, de a kormány számára is készített ilyen jellegű oktatásokat. Összesen mintegy 400 ezer lábnyi anyagot forgattak le ilyen célokra, ami mintegy 68 órányi filmnek felel meg. Egy 1942-es Life magazinbeli cikk szerint az alkalmazottak mintegy 90, míg a kapacitás 75 százalékát vonták be háborús célokra. A már említett légierővel foglalkozó film mellett a tengerészet is komoly megrendelőjének számított a Disney Stúdiónak. Ezt jelzi, hogy a haditengerészet három hónapon belüli határidővel rendelt meg mintegy 90 ezer lábnyi filmet, amiben a matrózokat a modern navigációs technikákra oktatták. Ez komoly fejtörést jelentett Walt Disneynek, hiszen korábban évente alig 27 ezer lábnyi nyersanyagot használt fel. Az egyéb propagandafilmek sorában említést érdemel még az Education for Death – The Making of The Nazi (Oktatás a halálra – Egy náci születése), amiben azt mutatta be a stúdió, hogy a náci oktatásban hogy értéktelenedik el az emberi élet. Ugyancsak jelentősnek nevezhető az 1944-es Commando Duck, melyben Donald kacsa egymaga pusztít el egy japán légibázist.

Miszter Adófizető

Nemcsak a hadsereg, de a pénzügyminisztérium is jelentős megrendelője volt Walt Disneynek. Erre azután került sor, hogy a producer 1942-ben leforgatta a The New Spiritet (Az új szellem). A filmben szintén Donald kacsa játssza a főszerepet. A főhős kezdetben énekel és táncol, hiszen megtudja, hogy az USA a szabad világ oldalán belépett a háborúba. Donald kacsa lelkesedése azonban azonnal alábbhagy, mihelyt arra kéri a rádióbemondó, hogy ő is teljesítse a hazafias kötelességét, vagyis azonnal fizesse be a jövedelemadót.

Sikerült mind a titkárt, mind pedig magát Franklin D. Rooseveltet meggyőznie arról, hogy Donald, a maga családias jellegével több embert győz meg az adófizetés fontosságáról. Olyannyira meggyőző volt Walt Disney fellépése, hogy még egy hasonló filmet rendeltek meg tőle. Ez a The New Spirit ’43 (Az új szellem ’43) volt. Sokan vitatják, de – vélhetően – ez volt az első olyan film, amiben megjelenik Scrooge McDuck (Dagobert bácsi, akit Magyarországon főként a Kacsamesék című sorozatból ismerhetünk). Donald kacsa a filmben egyszerű gyári munkás, akit – amikor hetente megkapja a fizetését – mindig arra figyelmeztetnek, hogy ne feledkezzen meg a negyedévente esedékes adófizetési kötelezettségéről. A főhősünket azonban dilemma elé állítja a jó és a rossz oldala. Ez utóbbit egy korabeli divatos öltönyt viselő világfi, míg az előbbit maga Dagobert bácsi személyesíti meg. A rossz szellem arra ösztönzi Donaldot, hogy kocsmázza el a pénzt, amikor azonban kezet ráz vele, Adolf Hitler vonásait veszi fel Donald kacsa. A jó oldal adófizetésre ösztönöz. A vívódás közti montázsokban azt mutatták be az alkotók, hogy milyen hadiipari célokra használják fel a befizetett összeget. Egy későbbi felmérés szerint a válaszadók 37 százaléka ismerte el, hogy ezen filmek hatására volt egyáltalán hajlandó adót fizetni.