Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Flottamegállapodás: hazaárulózzák az elnököt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 24. 7:13

Viktor Janukovics menesztését szorgalmazta a nacionalisták hátországának számító Nyugat-Ukrajna két megyei tanácsa (önkormányzata), amiért az ukrán elnök az orosz gáz árának csökkentése fejében megállapodott az orosz Fekete-tengeri Flotta által krími állomásozásának meghosszabbításáról.

“Meggyőződésünk, hogy az elnök (…) elárulta az állam érdekeit" – jelentette ki a Lviv megyei tanács pénteken elfogadott indítványában. A testület az alkotmánybírósághoz, a főügyészséghez és a parlamenthez fordult, kérve, hogy “hazaárulás" vádjával menesszék az elnököt.

Hasonló felhívást tett közzé csütörtökön a szomszédos Ternopil megye önkormányzata is. “Janukovics elnök túllépett a határon" a Moszkva előtti “szégyenletes kapitulációt" jelentő megállapodás aláírásával – áll a megyei tanácsi képviselők határozatában.
“Elfogadhatatlan, hogy a politikai és katonai biztonságot gázárcsökkentésre cseréljék" – vélték a képviselők.

Ivano-Frankivszk megye önkormányzata szombaton ülésezik, várhatóan ott is hasonló határozat születik.

Janukovics elődje, a nyugatbarát Viktor Juscsenko elítélte a szevasztopoli támaszpont bérletének meghosszabbításáról szóló megállapodást, de kételkedett abban, hogy megfelelő jogi eszközök híján sikerül meneszteni az államfőt.
Az ellenzék hiába kérte a parlament rendkívüli ülésének szombati összehívását a megállapodás ügyében. Julija Timosenko volt kormányfő bejelentette, hogy az általa vezetett pártszövetség – a második legnagyobb parlamenti frakció – képviselői ennek ellenére bemennek a parlamentbe és az épület előtti tüntetésre szólította fel híveiket.

Juscsenko pártja, a Mi Ukrajnánk keddre hívta az ukránokat a parlament elő tüntetni, amikor a megállapodás ratifikálását tárgyalja a törvényhozás.

A Viktor Janukovics és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által szerdán Harkivban aláírt megállapodás értelmében Oroszország tíz évre mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szállított gáz jelentős, előre meghatározott részének árát, s cserébe az orosz Fekete-tengeri Flotta az érvényes szerződés lejárta után újabb 25 évig – további ötéves hosszabbítási lehetőséggel -, vagyis 2042-ig a Krímben maradhat.

Címkékjog