Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Földmunkák, aknagránátok, kézigránátok: közvetlen veszélyhelyzetek

Szöveg: Szűcs László |  2008. január 21. 10:02

A harmadik héten, azaz január 14–20-a között 13 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Hat esetben a járőröknek soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült veszélyes szerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek – tájékoztatta a honvedelem.hu szerkesztőségét Jansik Attila főhadnagy.

A tűzszerész alakulat felderítő főnökének helyettese szerint a bejelentésekből egyértelműen látszott, hogy a tavasziasan jó idő miatt a magántulajdonban lévő házaknál megkezdődtek a kisebb-nagyobb földmunkával járó munkálatok. Az elmúlt héten szinte valamennyi bejelentésük ilyen munkához kapcsolódott.

A soron kívüli bejelentések közé sorolták azt a január 14-i értesítést is, miszerint a főváros XI. kerületében, a volt Kinizsi laktanyához vezető bekötő út mellett, egy építkezésen veszélyes szerkezetre bukkantak. A helyszínre érkező járőrparancsnok megállapította, hogy egy 82 milliméteres aknagránát került elő, mégpedig olyan állapotban, hogy egy közelben kijelölt biztonságos helyen meg is kellett semmisíteni.

Másnap Debrecenben, egy autóbejáró építése közben került elő egy szovjet gyártmányú, F1-es típusú kézigránát, míg január 17-én, a Zala megyei Becsehelyen, kerítésépítés közben bukkantak egy 82 milliméteres aknagránátra. A veszélyes, világháborúból visszamaradt szerkezeteket a tűzszerészek a helyszínen megsemmisítették.

A rendőrség szakembereinek is adtak munkát a honvédségi tűzszerészek az elmúlt héten. Január 20-án, a Baranya megyei Sósvertikéről érkezett a telefon, hogy a település külterületén egy zacskóban lévő kézigránátot talált egy férfi. Ilyen esetekben mindig a Rebisz tűzszerészei vonulnak a helyszínre. Ezúttal megállapították, hogy egy jelenleg is rendszerben lévő, Jugoszláv gyártmányú kézigránátra bukkant az erdőben sétáló férfi.