Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatja misszióját a megsérült katona

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. október 28. 9:42

Jól van a hétfő reggeli afganisztáni robbantásban megsérült magyar katona. Néhány napig még kórházban tartják megfigyelésben, ezután várhatóan visszatérhet a táborba.

A magyar katona a robbantásban a bal vádliján sérült meg könnyebben. Saját lábán szállt be abba az autóba, amely egy katonai kórházba vitte, jelenleg is ott van. Jól van, várhatóan azonban néhány napig még bent tartják megfigyelésen. Ezután parancsnokai és társai is elbeszélgetnek majd vele, hiszen a fizikai sérülésen túl, lelkileg is megviseli egy ilyen történés a katonákat.

Amint az kedd reggelre kiderült az már szinte bizonyosra vehető, hogy a sérült katona folytatja az afganisztáni missziót – így döntött ugyanis.
Az eset után lehetősége lett volna a hazatérésre, de szerencsére sem fizikailag sem lelkileg nem vette igénybe az eset annyira, hogy a visszatérést válassza.