Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránát a pálmaházban és a temetőben

Szöveg: Szűcs László |  2009. május 4. 15:10

A tizennyolcadik héten, azaz április 27-e és május 3-a között 96 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 25 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet is veszélyeztettek.

Nagy Balázs törzsőrmester, az alakulat felderítő részlegének beosztottja a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 651 bejelentést kaptak.

Április 27-én, a főváros 11. kerületében, a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél, a Duna alacsony vízállása miatt került elő egy darab, 81 milliméteres aknavető gránát. A helyszínre érkező járőr – Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével – a veszélyes szerkezetet a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Szintén ezen a napon Székesfehérváron, az Olaj úton, építkezés közben találtak egy második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet. Az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre érkező tűzszerész járőr megállapította, hogy egy 82 millimétere aknavetőgránát került elő, amelyet a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

Ugyancsak április 27-én a Fejér megyei Agárdon is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Az Álmos vezér úton, az egyik villanyoszlopon ugyanis egy F1-es típusú kézigránátot találtak az arra járók. Sajnos azt a rendőrségnek sem tudta senki megmondani, hogy a veszélyes szerkezet honnan került oda. A tűzszerészek – Érsek János törzsőrmester, járőrparancsnok vezetésével – a gránátot elszállították és a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Április 27-én a Pest megyei Gödöllőre, a kastélyba is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, a pálmaházban ugyanis, földmunkák közben egy 81 milliméteres aknavető gránátot fordítottak ki a munkások a földből. A veszélyes szerkezetet a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Április 28-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, az Úttörő úton, a vízelvezető árok ásása és fűnyírás közben egy 80 milliméteres, román gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A veszélyes szerkezetet a Strak Vince törzsőrmester vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Április 29-én a Somogy megyei Nagybajomban, a helyi rendőrség épülete, és a művelődési ház közvetlen szomszédságában, földmunkálatok közben bukkantak a munkások világháborúból visszamaradt robbanószerkezetre. Azonnal értesítették a Magyar Honvédség tűzszerészeit, s az Érsek János törzsőrmester vezette járőr a 82 milliméteres aknavető gránátot a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Szintén április 29-én a Komárom-Esztergom megyei Dorogon, a temetőben, sírásás közben találtak rá egy világháborúból visszamarat, 81 milliméteres, német gyártmányú aknavető gránátra a munkások. A veszélyes szerkezetet a Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr megsemmisítette.

 

Április 29-én a főváros 13. kerületében is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Az egyik vasúti átjárótól mindössze kétszáz méterre, a fűben, egy második világháborús kézigránátot találtak az arra járók. Az F1-es típusú gránátot a Pásztor Norbert főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási helyen megsemmisítette.

Még mindig ezen a napon a Pest megyei Üllőre is ki kellett vonulniuk a honvédség tűzszerészeinek, a Damjanich utcában, a házak mögött található szántóföldön ugyanis egy 105 milliméteres repeszromboló gránát került elő a földből. A veszélyes szerkezetet a Kiss Henrik törzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Május 3-án, a Győr-Moson-Sopron megyei Győr-Újbaráton, a lovarda udvarára homokot szállítottak. A homokban azonban egy világháborús robbanószerkezetre bukkantak a munkások. Természetesen azonnal értesítették a tűzszerészeket. A helyszínre érkezve a Lakatos Sándor törzsőrmester vezette járőr megállapította, hogy egy 75 milliméteres, páncéltörő gránát került elő. A veszélyes szerkezetet megsemmisítették.