Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd lett az erőemelő Európa-bajnok

Szöveg: Szűcs László |  2009. május 4. 16:01

Hajdú-Bihar megyéből bevonult az ezredik szerződéses katona. A 22 éves fiatalembert május 4-én ünnepélyes keretek között fogadták a debreceni toborzó irodán. Alapkiképzését Szentendrén hajtja végre, utána az MH 5. Bocskai István Lövészdandár felderítő zászlóaljának szerelője lesz.

Ifjabb Biás Tibornak hívják Hajdú-Bihar megye ezredik szerződéses katonáját. A fiatalember hétfőn délelőtt, ünnepélyes keretek között írta alá szerződését a debreceni toborzóirodán. A rendezvényen családja mellett leendő parancsnokai is részt vettek.

Az újdonsült szerződéses katonával dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka folytatta le a személyi beszélgetést. Tájékoztatta a fiatalembert, hogy milyen beosztásba kerül, miután Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison elvégezte az augusztusig tartó alapkiképzést. Biás Tibor honvéd elfogadta a beosztást, így hivatalosan május 5-étől a debreceni dandár 5/24-es Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj támogató szakaszának szerelője. A személyi beszélgetésen részt vett a felderítő zászlóalj megbízott parancsnoka, Nyíri Sándor őrnagy is, aki személyesen is köszöntötte leendő beosztottját.

Ezt követően Rácz Mihály alezredes, a dandár személyügyi főnöke ismertette a parancsot, miszerint Biás honvéd öt éves szerződést írt alá és szerződéses tisztesi állománykategóriába került. Elhangzott: a fiatalember 2009. május 5-től, augusztus 7-ig Szentendrére vezénylik, ahol teljesítenie kell a 14 hetes alapkiképzést. S csak ezután kezdheti meg debreceni szolgálatát.

Az ezredik szerződéses katona bevonulása alkalmából rendezett ünnepségen felolvasták a HM Honvéd Vezérkar főnökének köszöntőlevelét. Tömböl László mérnök vezérezredes gratulált hazafias elhatározásáért Biás Tibornak, majd sok szeretettel köszöntötte a Magyar Honvédség nagy családjában. A köszöntő levelet, illetve a Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság emléklapját Bus Gábor mérnök ezredes hadkiegészítő parancsnok adta át a fiatal katonának, majd a rendezvényen részt vevő szülei és testvérei is ajándékot kaptak. Az újonc honvéd emellett dr. Böröndi Gábor dandártábornoktól megkapta az ideiglenes katonaigazolványát is.

Az ünnepségen elhangzott: Biás Tibor honvéd Debrecenben született 1987. június 21-én. Lakóhelyén, Kabán járt általános iskolába. 2006-ban Debrecenben a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolában érettségizett, ahol két évvel később autószerelő szakmát szerzett. A középiskolai tanulmányok mellett 2004-ben „B" kategóriás, majd 2006-ban „C" kategóriás jogosítványt is szerzett. A középiskola befejezése után gépjárművezetőként dolgozott. Biás Tibor emellett évek óta versenyszerűen sportol, erőemelő. Eddigi kimagasló eredményei: 2007-ben és 2008-ban Európa Bajnoki ezüst, illetve aranyérem, valamint a 2008-as Világkupa megnyerése.

Biás honvéd ezt követően átvehette Tóth Imre zászlós toborzótiszttől – aki eddig mintegy mentorként követte nyomon a fiatalember jelentkezését, orvosi és fizikai alkalmassági vizsgálatait – a szentendrei kiképzésre történő ingyenes utazáshoz szükséges dokumentumokat.

 

A rendezvényen elhangzott az is, hogy elmúlt több mint fél évszázadban a hadkiegészítő parancsnokságok feladatrendszere, és szervezete több alkalommal is megváltozott, azonban a törvényben előírt feladataikat folyamatosan teljesítették. Igényes szakmai felelősséggel végezték a haderő személyi állománnyal történő kiegészítését, a honvédség és a rendvédelmi szervek részére szóló gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettségek biztosítását, a védelmi-igazgatási szervek tevékenységének segítését, valamint a hadkötelesek és a honvédség nyugállományú tagjainak, illetve hozzátartozóinak szociális érdekvédelmét és a kegyeleti tevékenységet.

A Magyar Honvédség életében történelmi jelentőségű volt a 2004. november 3-i önkéntes és hivatásos haderőre való áttérés, ami a toborzók munkájában is gyökeres változásokat hozott. Az utolsó sorkatonák leszerelése óta békeidőben csak az önként jelentkezők szolgálnak a haderőben, mellyel a katonai toborzás helye, szerepe és felelőssége jelentősen megnövekedett.

A 2007 első napjától működik a hadkiegészítés és a toborzás új rendszere, amely azonban továbbra is országos lefedettséget biztosít, ügyfélközpontú, hatékonyan és gazdaságosan működtethető, korszerű kereteket ad a honvédség előtt álló feladatok végrehajtásához. Napjainkra a magyar haderő a munkaerőpiac jelentős tényezőjévé vált. Munkáltatói szerepkörében egyre érzékenyebb a társadalom dinamizmusára, és igyekszik megfelelően reagálni a munkaerőpiac változásaira.

 

A debreceni toborzó iroda ünnepélyes átadására több mint hét évvel ezelőtt, 2001. november 12-én került sor. Az iroda majdnem hat évig a Hajdú-Bihar megyei Hadkiegészítő Parancsnokság szervezetében látta el feladatát. A megyei, fővárosi hadkiegészítő parancsnokságok megszűnését követően, 2007. január 1-jétől a debreceni Toborzó Irodát is magába foglaló 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ tevékenységét, a Szolnokon alakult Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság szervezeti elemeként, annak irányításával végzi.

2001 óta a debreceni iroda ügyfélszolgálatánál több mint tízezren érdeklődtek a katonai szolgálat, vagy a katonai tanintézeti képzések formái iránt.

Az elmúlt több mint hét évben – a május 5-i bevonulást is beszámítva – az alakulathoz összesen 1023 szerződéses

katona vonult be a megyéből. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre 273-an, a Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolába pedig 361-en nyújtottak be jelentkezési lapot. Az iroda egyébként tavaly szeptember 23-án vette fel a Simonyi óbester nevet.

A rendezvény után Biás Tibor a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: azért jelentkezett szerződéses katonának, mert biztos munkahelyet szeretett volna, s a Magyar Honvédség pillanatnyilag ilyen. Korábban Kabán, egy hűtőházban dolgozott, mint gépjárművezető, ám nem hosszabbították meg a szerződését, így megszűnt a munkája. Ekkor határozta el, hogy szerződéses katona lesz. Nem habozott, már másnap Debrecenben utazott és a toborzóirodában beadta a jelentkezését. A szükséges alkalmassági vizsgálatokat néhány hét alatt sikerült elvégeznie.

A szerződéses katona hozzátette: a Szentendrén eltöltött három hónap alatt arra számít, hogy a sportban, egészen pontosan a futásban fejlődni fog, hiszen erőemelőként ezt a mozgásformát eddig nem nagyon helyezte előtérbe. Tibor a debreceni alakulatnál az elkövetkező öt évben szeretne egy jó pályafutást befutni, és ha lehetséges külszolgálatba – akár Afganisztánba, vagy éppen Koszovóban – is eljutni.

– Miután megfeleltem a fizikai alkalmassági vizsgálaton, felkerestek a toborzók és közölték velem a jó hírt, hogy én vagyok a megyéből az ezredik bevonuló szerződéses katona, s emiatt szerződéskötésem alkalmából egy kis ünnepséget szerveznek számomra a toborzó irodán, amelyre a családomat is meghívják. Én ennek nagyon örülök, hiszen így tényleg egy életre szóló emlék marad számomra a bevonulásom – mondta Biás Tibor.

 

Az újonc szerződéses katona édesapja, Tibor elmondta: büszkeséggel töltötte el, amikor megtudta, hogy fia a katonai pályát választotta. Hiszen annak idején ő maga is volt sorállományú katona, két éven keresztül szolgálta a hazát. Természetesen tisztában van vele, hogy Tibor döntését az is elősegítette, hogy megszűnt korábbi munkahelye, és mindenképpen szeretett volna elhelyezkedni. Emellett abban is bízik, hogy legidősebb fia a katonai szolgálat alatt rendet és fegyelmet is tanul, hiszen – mint mondta – erre egy férfiembernek szüksége van.

Tibor édesanyja, Lujza mindössze annyi „útravalót" adott a fiának, hogy mindig végezze el tisztességgel a feladatait, így nem lehet semmiféle probléma a munkája során.

 


Fotó: Szűcs László