Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránát volt a villanyoszlop tövében

Szöveg: Szűcs László |  2011. február 24. 7:16

A hetedik héten, azaz február 14–20. között huszonnyolc bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül kilenc esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő részlegének beosztottja a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 123 bejelentést kaptak.

Február 14-én Esztergomból kapták a bejelentést a tűzszerészek, amely szerint a Molnár soron, közterületen, földmunkák közben, világháborús robbanószerkezetet találtak. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 50 milliméteres, magyar gyártmányú aknavetőgránát került elő a földből. A robbanószerkezetet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Február 15-én a főváros XIV. kerületében akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Limanova téren, egy ház bontása közben került elő egy, a második világháborúból származó robbanószerkezet. A szovjet gyártmányú, 82 milliméteres aknavetőgránátot a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette járőr semmisítette meg.

Ugyanezen a napon a Pest megyei Bagra is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a település egyik utcájában, egy villanyoszlop mellett, második világháborús robbanószerkezetet találtak az arra járók. A 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot a Hadházi Sándor zászlós vezette tűzszerész járőr a központi gyűjtőbe szállította, azt azonban nem sikerült kideríteni, hogy a robbanószerkezet hogyan kerül a villanyoszlop mellé.

Február 17-én Budapesten, a XIV. kerületi Somlói útra riasztották a Magyar Honvédség tűzszerészeit, mivel egy építkezésen világháborús robbanószerkezetet találtak. A Sulykovszki Róbert zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy AO–10-es típusú, tíz kilogramm súlyú, szovjet gyártmányú repeszbombát találtak egy építkezésen a munkások. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek a helyszínen megsemmisítették.

Február 20-án a Pest megyei Zebegényből érkezett a bejelentés a tűzszerész ügyeletre, amely szerint a Duna-parton egy világháborús kézigránátot találtak az arra járók. Az F1-es típusú gránátot a Lakatos Sándor törzsőrmester vezette tűzszerész járőr a központi gyűjtőbe szállította.