Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Grúziában marad az EBESZ

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. február 13. 8:52

Meghosszabbította grúziai katonai megfigyelőinek mandátumát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

A tagországok teljes egyetértését igénylő döntés az ötvenhat államot átfogó szervezet bécsi székhelyű állandó tanácsában született. Az EBESZ legfőbb döntéshozó szervének közleménye szerint a fegyvertelen megfigyelők eredetileg február második felében lejáró megbízatása a mostani határozat értelmében június 30-ig szól.

A szervezet soros elnökségét betöltő Görögország külügyminisztere üdvözölte a tanács állásfoglalását. Dora Bakojannisz véleménye szerint a döntés tanúsítja, hogy valamennyi EBESZ-tagállam a kaukázusi térség stabilitásának megszilárdítására irányuló nemzetközi erőfeszítések fontos részének tekinti a szervezet helyszíni jelenlétét.

A katonai megfigyelők mandátumának meghosszabbításáról hozott határozat azonban nem érinti – legalábbis közvetlen módon nem – az egész EBESZ-misszió sorsát.

Az EBESZ mintegy 200 fős civil missziója 1992 óta működik Grúziában. Tevékenységét az 1994-es tűzszüneti megállapodás alapján nyolc katonai megfigyelő egészítette ki, ők tavaly nyárig a grúz-déloszét konfliktusövezetben, a tűzszüneti vonal két oldalán járőröztek.

A kaukázusi háború kirobbanása után számukat kibővítették, és jelenleg 28-an tartózkodnak a térségben “technikailag" a misszió részeként: különleges megbízatásuk február 18-án járt volna le.

Oroszország tavaly év végén vétójával megakadályozta az EBESZ-jelenlét meghosszabbítását 2009-re. Moszkva azt követelte a szervezettől, hogy Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét figyelembe véve ossza kétfelé a missziót. Mivel a tagállamoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk a feltételekről – az állandó tanácsban csak konszenzussal születhetnek döntések -, a szervezet bejelentette, hogy kénytelen lesz kivonulni a területről.

Jelenleg egyfajta patthelyzet áll fenn: az EBESZ-megbízottak még a helyszínen vannak, de mandátum hiányában tevékenységüket “szüneteltetik".

A szervezet elnöki feladatait ellátó görög külügyminiszter többször is értésre adta, hogy országa elkötelezett a misszió folytatása mellett, és február 18-ig igyekszik kidolgozni a teljes grúziai jelenlét fenntartásának konszenzusos feltételeit.