„Köszönjük nekik a békét!”

A felszabadulás évfordulóján az ezred Vérmezőn található emlékművénél rendeztek ünnepséget. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) szervezésében rendezett ünnepségsorozat már február 12-én elkezdődött. Ekkor a Duna parton, a vízafogói mártír emlékműnél emlékeztek meg a II. Világháború polgári áldozatairól. Pénteken délelőtt a MEASZ vezetősége a Szabadság téri szovjet emlékműnél tisztelgett a felszabadítók emlékének, majd a Vérmezőn koszorúzták meg a Budai Önkéntes Ezred emlékművét.

Az ünnepségen – amelyen részt vett Tömböl László mérnök vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, Palásti Ferenc dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztályának vezetője és Horváth Ferenc dandártábornok, Budapest helyőrségparancsnoka – dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet.

– Egy békés helyen állunk, amely történelmünk évszázadai alatt nevében is magán hordozta a katonai-harcos múltat. Az egykori Gránátos-rétet már évszázadokkal ezelőtt a gyakorlatozó katonáknak tartotta fent a város. A Budai vár védőövezetének részét képezte, emiatt soha nem vált igazi ligetté – mondta a miniszter, majd arról beszélt, hogy 1795-ben nemzeti történelmünk egyik sorsfordító eseménye zajlott itt: az abszolutizmus e helyen végeztette ki a felvilágosodás magyar radikális híveit, a Martinovics Ignác által vezetett összeesküvés haladó szellemű hazafiait. Azóta rájuk, az áldozatokra emlékezve Vérmezőnek hívják ezt a helyet.

– Pontosan százötven évvel később, 1945 februárjában e tér, a Vérmező adott helyet egy másik sorsfordító eseménynek. Sorsfordító eseményt mondtam, mert valóban az volt. Nemcsak a résztvevők, az egykori harcostársak számára. Hanem mindannyiunk számára. Mert nemcsak az ő életük változott meg, hanem hazánk, Magyarország élete is. Azé az országé, amelynek akkori politikai vezetőinek szűklátókörűsége miatt 1945 februárjában még mindig magyar katonák tízezrei harcoltak a németek és hazai bérenceik, a nyilasok szolgálatában – emelte ki Szekeres Imre.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a magyar katonák reguláris keretek között, valódi katonai alakulatban 1945 februárjában léptek fel a nácizmus és a fasizmus ellen. Az a hadigépezet, amelyet korábban szolgáltak nem Magyarországot, nem a fejlődést, nem Európát szolgálta, hanem egy teljesen idegen és máig elfogadhatatlan eszmét.

– Sokszor, sok helyen lehet olvasni, hogy mi magyarok még az utolsó percekig is harcolunk. Ez így volt, de mégis azok a katonaszázadok, amelyek itt a Vérmezőn, a későbbi Budai Önkéntes Ezred első alakulataiként létrejöttek, megmutatták, és bebizonyították önmaguknak és a civilizált világnak, hogy a magyar katona nem hajlandó saját országának elpusztításában részt venni – fogalmazott Szekeres Imre, hozzátéve: a Budai Önkéntes Ezredben Variházy Oszkár alezredes parancsnoksága alá rendelték azokat a reguláris egységet, amelyekben fiatalemberek vállalták a harcot a fasizmussal szemben. Éltek a lehetőséggel, megmentették a magyar fegyverek becsületét, és nekik köszönhető, hogy magyar zászló is ott loboghatott az antifasiszta nemzetek lobogói között. És ez a lobogó megjelent 1945. február 13-án a Budavári Palota szétlőtt épületén is.

– Õk voltak azok, akik bizonyítani tudták, mindazoknak, akik szövetségben, a nácizmus ellen léptek fel, hogy a magyar honvéd, a magyar katona nemcsak parancsra, hanem lelkiismeretére hallgatva, a náci ideológia ellenében a humánum nevében is fellép. Õket, a magyar egyenruhás bajtársakat látva, szavukra hallgatva százak és ezrek tették le a fegyvert, hagyták abba az értelmetlen és kilátástalan harcot – mondta Szekeres Imre, majd arról beszélt, hogy ez az egység lett a később megalakuló demokratikus magyar hadsereg első alakulata. A Budai Önkéntes Ezred volt az első olyan magyar alakulat, amelynek létezése bizonyította a Debrecenben megalakult Ideiglenes Kormány antifasiszta magyar haderőre vonatkozó intézkedéseinek valódiságát.

A honvédelmi miniszter kiemelte: a Gránátos-mező, a Vérmező 1945-ben megszűnt katonai helyszín lenni. Békésen sétáló idősek, andalgó szerelmespárok, kismamák, játszó gyermekek otthonává vált. Mert azzá tették. A Budai Önkéntes Ezred harcosai voltak azok, akik 64 évvel ezelőtt katonaként utoljára még itt gyülekeztek, hogy a Várat, a főváros utolsó, még hitlerista zászló alatt álló területét visszavegyék. Visszavegyék a jövőnek, nekünk.

– Õk voltak az utolsók, akik vérüket áldozták azért, hogy a Vérmező többé ne lehessen vérrel áztatott mező, hanem a béke helyszínévé váljon. Köszönjük nekik. És köszönjük azoknak, akik ma is fellépnek azon eszmék ellen, amelyek leplezetten – vagy egyre inkább leplezetlenül – a mai Vérmező ellen fordulnak. A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztereként köszönöm a Budai Önkéntes Ezred és a többi antifasiszta magyar katona harcát! Köszönjük nekik a békét! – zárta ünnepi beszédét Szekeres Imre.

Az ünnepség végén a résztvevők megkoszorúzták a Budai Önkéntes Ezred emlékművét. Koszorúzott a honvédelmi miniszter, a vezérkari főnök, valamint a köztársasági elnök nevében katonai szárnysegédje. Elhelyezték az emlékezés virágait a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetségnek, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetségének, a Hadirokkantak és Hadiárvák Országos Szövetségének, valamint a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének képviselői is. Ugyancsak megkoszorúzták az emlékművek a Fehérorosz Köztársaság, a Kazah Köztársaság, illetve az Oroszországi Föderáció nagykövetségeinek képviselői is.

Fotó: Galovtsik Gábor