Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyilkos eszközöket rejt a föld mélye

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. március 11. 7:53

Mintegy 160 ezer ember testi épségét fenyegetik fel nem robbant kazettás bombák ezrei Szerbiában, egy évtizeddel a NATO Jugoszlávia elleni légi hadjárata után is – állapította meg egy norvégiai székhelyű nemzetközi segélyszervezet.

A NATO számos fel nem robbant kazettás bombája rejtőzik a földben Szerbia déli részén, a tavaly függetlenné vált Koszovó határának közelében – áll a Norsk Folkehjelp (Norvég Népi Segély) jelentésében, amely szerint mintegy 30 millió euróra lenne szüksége Szerbiának ahhoz, hogy felkutassa, kiássa és hatástalanítsa ezeket a veszélyes szerkezeteket.

Mintegy húsz ember vesztette életét vagy rokkant meg, csonkult 1999 óta földben lapuló kazettás bombáktól – közölte Miroslav Pisarevic, a norvég külügyminisztérium által finanszírozott felmérés egyik készítője.

A fel nem robbant kazettás bombák 50-70 centiméteres mélységben bújnak meg a föld alatt, és állandó fenyegetést jelentenek a velük megszórt térségek lakosaira – mondta a szerb B92 televízióban.

A kazettás bombák kis bombákat szórnak szét ledobásukkor, hogy nagyobb területen fejtsék ki hatásukat. Főleg vonuló élőerő ellen és csapatösszevonási körletek ellen alkalmazták ezeket a NATO Szerbia elleni légi háborújában.

A Norsk Folkehjelp Norvégiában alakult meg 1939-ben, de már több mint harminc országban vannak helyi csoportjai.

A norvég szakszervezeti mozgalom emberiességi szervezeteként jött létre. Főleg szerencsétlenség esetén történő elsősegélynyújtásra képezi ki önkéntes alapon szerveződő csoportjait, de feladatának tartja az elnyomás, a szegénység, az igazságtalan elosztás, a rasszizmus, a diszkrimináció és az erőszak elleni harcot is.