Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Gyula igazi nagybetűs BARÁT volt”

Szöveg: Révész Renáta |  2008. június 11. 11:17

Ma reggel is négy tűzszerész vette fel a munkát hazánkban, hogy útnak induljon azon szerkezetek hatástalanítására, melyeket azért hoztak létre egykor, hogy öljenek. A munkájuk veszélyes, olykor pedig áldozatot követel. Mindezek ellenére ők útnak indulnak a világ bármely pontján, ha kell. Épp úgy, mint tette ezt kedden reggel Kovács Gyula főtörzsőrmester, mikor elindult a magyar táborból, hogy afgán területen hatástalanítson egy bombát.

Hajdu Gábor ezredes volt a tragikus módon elhunyt hős tűzszerész parancsnoka. Ám jóval szorosabb kapcsolat volt köztük, mint egy egyszerű beosztott-parancsnoki viszony.

– Gyulát leginkább úgy jellemezhetném, hogy ő volt a nagybetűs BARÁT. Ám ugyanakkor egy nagyon határozott, komoly egyéniség is – emlékszik vissza Kovács Gyulára Hajdu ezredes, és nagyot sóhajt.

Nehéz ilyenkor bármit mondani, emlékezni egy olya

n emberre, aki egész tegnapig tette végezte a dolgát, mint mindig, ma pedig már a temetésével, a halálával járó ügyintézéssel kell foglalkozni. Hajdu ezredest is akkor értük utól, amikor éppen Gyula szülőfalujába tartott, hogy a család mellett legyen, személyesen mondjon néhány vígasztaló szót.

– Hogy mit lehet ilyenkor mondani a gyászoló családnak? Nagyon nehéz… ilyenkor csak banálisnak tűnő dolgokat képes mondani az embert. Az őszinte, szívből jövő fájdalmat szavakkal kifejezni nem lehet. És bár igaz, mégsem tud igazi enyhülést hozni, hogy ha elmondom, mennyire szerettük Gyulát, milyen sokan vagyunk, akik soha nem fogjuk elfelejteni. Tudom, a tűzszerészek családtagjainak – családtagjainknak – egyébként is nagyon nehezek a hétköznapok. Persze mindenkiben ott a féltés, mindannyian a szívük mélyén a legrosszabbtól tartanak. De úgy nem lehet élni, hogy folyamatosan attól rettegnek, hogy ez bekövetkezhet. – sóhajt a parancsnok.

Bár Kovács Gyulát most leginkább mindenhol az afgán misszió első magyar áldozataként emlegetik, azt nem szabad elfelejteni, hogy a tűzszerészek élete a világ bármely pontján szinte ugyanakkora veszélynek van kitéve. A robbanószerkezetekkel való munka mindenhol hideg fejet, profizmust, kiváló szakértelmet kíván. De sajnos ez sem szavatolja, hogy nem történik baj. Emlékezetes, az elmúlt években négy magyar tűzszerész halt meg hazánkban munkavégzés során.

– Minden tűzszerész minden nap félti a kollégáit, de ez az érzés nem mehet a munka rovására. Sajnos nem ez az első tragédia, de minden egyes kollé

gánk pontosan tudja, mivel jár a hivatása – mégis teszi a dolgát minden nap. Itthon és külföldön egyeránt veszélyes a tűzszerész munkája: itthon azért, mert sosem lehet tudni, hogy egy-egy II. világháborús robbanószerkezet milyen állapotban van 63 év után. Afganisztánban pedig olykor azt sem tudja az ember. mivel is találja szemben magát legközelebb; ki, miért, milyen pusztításra készít el egy robbanószerkezetet – tette hozzá az ezredes.

Gyula mindezzel maga is tisztában lehetett, hiszen egy kiválóan felkészült szakember volt, aki számtalan elismerés, jutalom, dícséret mellett tavaly az Év Tűzszerésze címet is megkapta. Számtalan külföldi bemutatón vett részt, továbbá önként vállalta missziós kihívásokat is; Afganisztánban már másodjára szolgált. Családja, édesapja, egyetlen húga (a három évvel fiatalabb Beatrix), és menyasszonya, akivel már 8 éve éltek együtt, most borzasztóan nehéz időket él át.

Párjával már az esküvőre készültek, és bár nem lehetett könnyű, mindenben támogatta szerelmét. És bár Gyulán kívül nem volt katona a családban, tiszteletben tartották a fiatalamber szenvedélyét, amelyet a hivatása iránt végzett. Amelyért szó szerint az életét áldozta…