„Ha békét akarsz, emlékezz a háborúra!”

Bellicourt

1918-at írunk, immár negyedik éve tombol az első világháború. A Bellicourt és Bony alatt húzódó Saint-Quentin csatornaalagút – mely része az híres Hindenburg-vonalnak – térségében szeptember végén lendül támadásba az amerikai 27. és 30. hadosztály, akik korábban Belgiumban harcoltak. Mivel mind a két alakulat jelentős veszteségeket szenvedett a hadműveletet később részben ausztrál csapatok folytatták. Az I. Napóleon francia császár építette emlékmű annak a 90 ezer amerikai katonának állít emléket, akik együtt küzdöttek a brit expedíciós és francia sereggel a németek ellen. Az emlékmű homlokzatának közepén egy sas, alatta az Amerikai Egyesült Államok címere, tőle jobbra egy ülő férfi-, balra egy térdelő nőalak látható. Hátsó oldalára térképet véstek, amelyen az amerikai hadmozdulatokat tüntették fel.

Gallipoli

Közel egy évvel ezelőtt avatták fel a törökországi Canakkaléban, a Gallipoli-emlékparkban az osztrák-magyar katonák emlékművét. Az I. világháborúban a Dardanellák védelmében küzdő osztrák-magyar tüzéreknek emléket állító emlékmű avatóünnepségén Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kiemelte: Gallipoli olyan csatahelyek egyike, ahol a török katonák hősiesen küzdöttek egy ugyanolyan bátran és elszántan, de sokkal jobban felszerelt ellenféllel szemben. Ebben a helyzetben nyújtott segítséget az Osztrák-Magyar Monarchia, amikor tüzérütegeket küldött a török hadsereg támogatására. A tüzérséggel magyar katonák is érkeztek, és együtt harcoltak a török katonák oldalán.

Szintén a Gallipoli-félszigeten áll 1997 óta a Tisztelet a török katonának emlékmű. A szobor egy török gyalogost ábrázol, aki egy sebesült ausztrál katonát tart a két kezében. Az alkotás az első világháború szimbolikus történetét ábrázolja maradandó formában: az egyik ütközetben megsebesült ausztrál tisztet, egy török katona ölben vitt vissza az ANZAC-csapatok vonalaihoz. Érdekesség, hogy a szobor talapzatán egy idézet olvasható állítólag Lord Casey egykori ausztráliai főkormányzótól, amelyben kifejezi nagyrabecsülését és tiszteletét a bátor, hazájukat nagy odaadással védő török katonák iránt. „A harcok során felismertük a törökök hazaszeretetét és csodáltuk őket ezért” – íme a gondolatsor egy részlete.

India-kapu

A negyvenkét méter magas, homokkőből készült diadalívet hivatalos nevén Delhi-emlékműnek nevezik és az 1914–1919 között – főként az első világháborúban – életüket veszített brit-indiai katonák előtt tiszteleg. A Sir Edwin Lutyens tervezte emlékmű építése tíz évig tartott és 1931-ben avatták fel. Tetején egy széles, sekély, tálszerű tárolót alakítottak ki, amelynek az volt a célja, hogy ünnep idején olaj lángoljon benne. A kapuív fölött angol nyelven a következő felirat olvasható: „Az indiai hadseregek azon halottainak, akik elestek és megtiszteltettek Franciaországban és Flandriában, Mezopotámiában és Perzsiában, Kelet-Afrikában, Gallipoliban és máshol a Közel- és a Távol-Keleten, és azok szent emlékére is, akik nevei itt rögzítve vannak, és akik Indiában, az északnyugati határon estek el és a harmadik afgán háborúban.”

Nővérek emlékezete

Emlékezzünk azokra az ápolónőkre is, akik, noha nem közvetlenül valamilyen háborúban veszítették életüket, de közvetetten mégiscsak fegyveres konfliktus miatt haltak meg. Az Amerikai Egyesült Államokban először az 1898-as spanyol–amerikai háborúban szolgáltak szervezett keretek között ápolónők katonai kórházakban – mindösszesen 1536-an. Közülük tífuszban és sárgalázban 153-an veszítették el idejekorán életüket – soraikban Clara Maass-al, akik önként vállalta: részt vesz a sárgaláz gyógyítását célzó kísérletekben. Az akkori nővérszolgálatot sem nevezhetjük lebecsülendő feladatnak, ugyanis az egyenruhás nővérek tizennégy órát dolgoztak egyhuzamban, ráadásul mivel több helyen nem voltak elegen, jobbára addig szolgáltak, amíg meg nem betegedtek… Fizetésként harminc dollárt, vonatjegyet és ingyen étkezést kaptak. Az 1905-ben felavatott emlékmű egy vermonti gránittömb, amelyre a társaság jelképét, a máltai keresztet és pálmaágakat faragtak.

Két állomás között…

Hogy a háború mennyire nem kíméli a civil társadalmat sem, arra jó példa többek között a londoni Paddington pályaudvar első vágányánál található Great Western Railway háborús emlékmű. Az emlékmű leghangsúlyosabb eleme egy nagykabátos, báránybőr mellényes, sálas, sisakos, levelet olvasó brit katonát ábrázol. A szobor alatt lezárt fémládában egy papírtekercs a Great Western Railway 2542 első világháborús halottjának nevét őrzi. A második világháború után az emlékkört úgymond kibővítették, így a hős vasutasok száma sajnos 3312-re nőtt. A portlandi mészkőből készült talapzaton egyébként felfedezhetjük a Brit Királyi Haditengerészet és a Brit Királyi Légierő címerét is.

Monte Grappa

Mint arról korábban beszámoltunk és a bevezetőben is említettük, magyar emlékművet avattak Monte Grappán, amit szintén az 1918-as év tett a magyar történelem számára sötéten feledhetetlenné. A korábban súlyos áldozatokat követelő isonzói frontot felszámolta a német és osztrák-magyar csapatok Caporettónál kezdődő áttörése. Mivel az olasz erők pánikszerű visszavonulásba kezdtek, a központi hatalmak új frontvonalat alakítottak ki a Piave-folyónál és az osztrák-magyar parancsnokság átfogó támadási tervet dolgozott ki „Radetzky” fedőnév alatt. Ez a támadás azonban 1918. június közepén viszonylagos gyorsasággal összeomlott, mivel a csapatok sem a Piave folyón, sem Monte Grappa hegyén, sem a Hétközség-fennsík védelmi vonalán nem tudtak átkelni. Az offenzíva súlyos emberáldozatokat követelt a harcoló felek részéről; a halottakat egyre újabb és újabb temetőket kialakítva hantolták el a frontvonalak mentén.

Amint azt Dinnyés László, a Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület elnöke egy korábbi cikkében leírja: „a két világháború között az olasz hatóságok az 1775 méter magas Monte Grappa hegy tetején építettek fel egy monumentális hősi emlékművet, ahová a környéken sok helyen eltemetett hősi halottak földi maradványait gyűjtötték össze. Az emlékmű (osszárium) tervét Giovanni Greppi építész és Giannino Castiglioni szobrász készítette. 1935. szeptember 22-én történt a hősi halottak temetőjének felszentelése. 12 615 olasz (ebből 10 332 ismeretlen) és 10 295 osztrák-magyar (ebből tízezer ismeretlen) elesett katonának lett e hegytető a végső nyughelye. Mintegy ötezer név nélküli és 146 névvel jelzett magyar honfitársunk pihen itt a falba helyezett bronztáblák mögött. Az emlékhely gondozói az olasz hegyivadászok (az „alpinik”) lettek, akik minden évben augusztus első vasárnapján nagyszabású megemlékezést szerveznek. Az ünnepségre több ezren látogatnak el: olaszok és más nemzetből valók, hivatalos- és magánszemélyek, a környékről és Európa legtávolabbi sarkából egyaránt. Mindenki a béke követe, az ünnepi beszédek, a prédikációk, a koszorúzások ugyanarról szólnak: a hősök tiszteletéről, az emlékezésről, a népek barátságáról és a béke vágyáról…”