Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ha bevállalod a chilis kekszet, féltávról lőhetsz

Somorjai Gábor emlékverseny az Orczy kertben

Szöveg: Nagy Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2020. szeptember 28. 7:18

Egy játékos sportversenyről nem könnyű feladat komolyan tudósítani. Szeptember 25-én, péntek reggel Budapesten, az Orczy kert NKE Arénája előtt egy perces néma csenddel emlékeztünk meg Somorjai Gáborról, a XVI. kerület fiatalon elhunyt főnyomozójáról, akinek szelleme tovább él ebben a barátságos, de kőkemény küzdelemben, amit jó barátjával, és kollégájával, V. Csabával álmodott meg a közelmúltban.

20200926-emlekverseny  (4)

A sors fintora, hogy ők ketten együtt találták ki ezt a párját ritkító megmérettetést, és mire az első verseny a tavalyi évben megrendezésre kerülhetett, V. Csaba már egyedül vezényelte le, Somorjai Gábor emlékverseny címen.

Somorjai Gábor családja a megnyitón elmondta: a jövőben szeretnék vándorserleggel erősíteni a verseny folytonosságát. V. Csaba főszervező a 20 csapat között külön köszöntötte a katonai rendészeket, akik különleges hidat képeznek a honvédség és a rendőrség között. És miközben multitasking üzemmódban hol moderált, hol csapatokat sorsolt, vagy éppen bemutatta a gyakorlatokat, valahogy mindig el lehetett őt érni egy-egy kérdés erejéig.

20200926-emlekverseny  (15)

Nagyon keveset lehet tudni Somorjai Gáborról.

Gábor a BRFK XVI. Kerületi Rendőrkapitányságán bűnügyi vonalon dolgozott. A főiskola elkezdésekor csatlakozott a karate szakosztályhoz. A legelső pillanattól kezdve aktív tagja volt, amit kiválóan bizonyít, hogy instruktori minősítést szerzett. Gyerekkorban kezdett karatézni és a tanulási fejlődési vágy később sem lankadt. Több alkalommal teljesítette a Karate Maraton 30 ezer technikai gyakorlatát a tonfásokokkal. Police Medic, rendészeti sérültellátó instruktori képesítést is szerzett. A fiatalok oktatásában is részt vállalt és temérdek bemutatón vett részt. Különféle sport, bűnmegelőzési és családi rendezvényeken képviselte az egyetemet, sokszor szabadidejéből is. Türelmes, nyugodt oktatóként tanította az új tonfásokat az edzéseken, szemináriumokon és edzőtáborokban.

Így képzelek el egy példaképet. Ha Gábor élne, milyen nevet adtak volna a versenynek?

Jó kérdés, annyira hirtelen ért bennünket a tragédia, hogy pont a verseny elnevezéséig még nem jutottunk el. Amit együtt felépítettünk, az egy párját ritkító, átfogó megmérettetés, amelyhez ötleteket mi is merítettünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemes tananyagból, de terveink szerint magából a versenyből is építettünk volna be később a tananyagba. A résztvevőket 3 csoportból hívtuk meg: biztonsági szervek hivatásos tagjai, a növendékek, és az általuk meghívott civilek.

Apropó, civilek, vagyis, ha minden sportban otthonosan mozogsz, itt a helyed!

Pontosan, és nem titkoltan a verseny egyik célja a toborzás is. Ha itt megcsillogtathatja egy pályaválasztás előtt álló fiatal a képességeit, és a végén serleget is tarthat a kezében, akkor lehet, hogy meg is nyertük őt NKE-s hallgatónak.

Ennek a rendezvénynek hol van a kapcsolódási pontja a honvédséggel, mert számtalan résztvevőn rendőrséghez köthető jelzéseket látok.

Ahogy a köszöntőmben is külön kiemeltem a katonai rendészeket, az ő feladatuk erős kötődési pont, hiszen ők ugyanúgy kapcsolódnak a civil társadalom felé, mint a rendőrök, de munkájuk során honvédelmi létesítményekre koncentrálnak. Ők is oszlopos tagjai ennek a versenynek. Sőt, a rendőrség egyes egységei, szoros képzési együttműködésben állnak a honvédséggel. Egészségügyi, intézkedéstaktikai, lőkiképzési és speciális taktikai ismeretek, tapasztalatok megosztásában. A szakosztály képzésein, edzésein a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karról is vettek részt tisztjelöltek. Illetve oktatók jöttek a szakosztályhoz az MH Ludovika Zászlóaljtól.

20200926-emlekverseny  (1)

Az MH Katonai Rendészeti Központ négytagú csapatának vezetője Kordás Attila főhadnagy volt. Őt kérdeztem.

Kérem, mutassuk be röviden a katonai rendészeket, hogy még pontosabban el tudjuk őket helyezni ennek a versenynek a „térképén”.

A katonai rendész felszerelése, fegyverzete hasonló a rendőrökéhez. Nagyobb hangsúlyt kap a maroklőfegyver esetlegesen a géppisztoly használata, és kevésbé jellemző a karabélyé a feladatok során. Ugyan úgy fel vannak szerelve vegyieszközzel azaz könnygáz szóró szprével, bilinccsel, valamint intézkedés során hasonló alapokkal rendelkező, de korlátozottabb jogkörrel kell eljárniuk. Rendészi feladatok közzé tartozik bizonyos katonai vezetők, delegációk, konvojok, gépjárműves kísérése, személyvédelem, objektumok biztosítása, mely feladatok szintén sok hasonlóságot mutatnak a rendőrségi feladatok egyes területeivel. Általában véve a Magyar Honvédség katonái a társ fegyveres testületekkel és első sorban a rendőrséggel a 2015-ben kezdődő migrációs válság miatt sokkal szorosabb együttműködésben áll, lát el közös, esetenként vegyes szolgálatot. A Somorjai Gábor emlékverseny nagyszerű lehetőség arra, hogy ezek a szolgálatból adódó kapcsolatok még szorosabbá fűződjenek és erre talán katonai vonalon a legalkalmasabbak a rendészek lehetnek, mivel a legtöbb hasonlóság itt mutatkozik a két szakma között. Egy-egy ilyen verseny alkalmával a kihíváson és baráti kapcsolatok építésén túl nagyon sokat lehet tanulni egymástól. Valamint visszajelzésként szolgál, hogy a szolgálati feladatok ellátásához szükséges készségek, képességek egy adott területen, mint például az intézkedéssel egybekötött elsősegély nyújtás, fegyverhasználat, vagy a fizikai terhelhetőség, és a terhelés melletti szakszerűség aktuálisan milyen szinten van.

20200926-emlekverseny  (10)

Mit ad ez a verseny a résztvevőknek hosszútávon?

Hosszasan sorolhatnám, a legfontosabbak a sportbaráti kapcsolatok kialakítása, de Somorjai Gábor szavaival élve: csak úgy lehet fejlődni, ha segítjük azokat, akik még a pályájuk elején vannak, akár rendészeti, akár katonai karrierről van szó. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez a verseny egy stresszteszt is, és ha hasonló helyzetbe kerülnek a munkájuk során, akkor ebből a versenyből merítve professzionálisan tudnak cselekedni.

Kik voltak a csapat tagjai?

Szentpéteri Zoltán százados, Vitkóczi Gábor főtörzsőrmester, akik mindketten kimagasló képességgel bírnak lövészetben és elsősegélyben. Nagy László törzsőrmester „szakterülete” pedig a karate és az intézkedéstechnika.

És végül a chilis keksz mikor is kerül az asztalra?

Célunk, hogy a versenybe ott, ahol tudunk tegyünk játékos elemeket, így például a lövészetnél, ha a résztvevők elfogyasztanak egy chilis kekszet, akkor közelebbről célozhatnak.


Én is kipróbáltam, de gyakorlott erős paprika fogyasztó vagyok, így nem érte el a tűrésküszöbömet. Ha résztvevő lettem volna, ingyen előnyökhöz juthattam volna.

20200926-emlekverseny  (16)

* * *

Röviden a versenyről:

  • Időpont: 2020. szeptember 25.
  • Helyszín: Orczy kert NKE Aréna és környéke.
  • Szervező: Az NKE 5 sportszakosztálya, egymással összehangban.
  • Versenyszámok: Intézkedéstechnika, Police medical, erőnlét, falmászás, akadálypálya, lövészet.
  • Csapatok: Jellemzően biztonsági szervektől meghívásos alapon. Egy csapatot négy fő alkot hivatásos, és növendék indulókkal. Egy négyfős csapatban akár két civil is indulhat!
  • Csapatok száma: 20, ebből 2 teljes egészében női csapat
  • Fényképezőgéppel jellemzően követett csapat: Katonai rendészek. 3. helyezést érték el a versenyen.
  • Időjárás: 23 fok, fátyolfelhős ég egy köztes frissítő záporral. Abszolút ideális körülmények uralkodtak.

GALÉRIA