Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haderőtervezők a futópályán

Szöveg: MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség |  2021. július 3. 14:51

Az MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség - a Magyar Honvédség parancsnokának feladatszabásával összhangban - július 1-jén „alakulatfutást” hajtott végre a Budapesti Honvéd Sportegyesület atlétikapályáján.

futas 01

A bemelegítő edzést Stadler Ádám hadnagy, a Transzformációs Főnökség tisztje.  egyben BHSE egykori jeles sportolója tartotta, aki 2012-ben judo korosztályos magyar bajnoki címmel, majd 2018-ig többszörös magyar bajnoki dobogós hely elérésével, valamint több nemzetközi eredménnyel is büszkélkedhet.

Ezt követően - dr. Sticz László vezérőrnaggyal, az MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség csoportfőnökével az élen - az állomány közösen teljesítette a kitűzött távot.

futas 02

A havi rendszerességgel betervezett sportesemény hármas célt szolgál: a katonák fizikai felkészültségének, edzettségének növelésén, illetve egészségmegóvásán túl az ilyen sportélmények nagyban elősegítik a csapatszellem kialakulását, s a szervezeti kohézió megszilárdulását. Ugyanakkor a fizikai, testi fittség nagymértékben erősíti a stratégiai szintű döntés-előkészítésben tevékenykedők koncentrációját, valamint biztosítja a szellemi erőnlét meglétét és egyensúlyát is.

Címkéksport