Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamarosan eljön a „szuperkatonák” kora?

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Pixabay, Szarka Csaba ezredes archívuma |  2021. március 23. 7:18

Hogyan tudják fokozni kognitív és fizikai teljesítményüket a katonák? Mivel bővülhetnek meglévő képességeik a jövőben? Milyen etikai kérdéseket vet fel az úgynevezett „szuperkatonák” létrehozása, akik számára akár az egymás közti hangtalan kommunikáció is lehetségessé válhat? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Szarka Csaba ezredessel, az MH Modernizációs Intézet Innovációs Stratégiai Osztály osztályvezetőjével.

Csaba_1281

Mit jelent a katonák humán teljesítőképességének fokozása?

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program (HHP) során a technológia, a fegyverek és az eszközpark megújítása, modernizálása folyamatban van. A korábbi, analóg technológián alapuló rendszerek modern, digitális eszközökre történő cseréjével, valamint a jelenkor felgyorsult technológiai újításai és az internethasználat következtében megfigyelhető információs túlterheltség eredményeképpen a katonáknak a korábbitól jelentősen eltérő elvárásoknak kell megfelelniük. Ezen jelentősen megváltozott elvárásokhoz való alkalmazkodásban hivatott segíteni a komplex humán fejlesztési program. Célunk, hogy a Magyar Honvédség kötelékében szolgáló katonák rendelkezésére álljon minden olyan fejlesztési lehetőség, amelyek segítségével képességeiket maximálisan ki tudják bontakoztatni. Legyen szó egészségről, fizikai erőnlétről, pszichés és mentális felkészültségről, illetve specifikus, egyes szakterületeket érintő képességekről. A humán fejlesztés célja, hogy a katonáinkat fel tudjuk készíteni a várható feladatokra, azokra a kihívásokra, amelyek a jövő hadszínterein várhatnak rájuk.

A Magyar Honvédség milyen program keretében foglalkozik ezzel?

A HHP egyik kiemelt területe a Digitális Katona Program, amelynek célja, hogy a jövőben katonáinkat mind technológiai, mind humán képességeik tekintetében a lehető legjobban felkészítse a feladataik végrehajtására, biztosítva számukra azt a taktikai fölényt, amely birtokában uralhatják a harcteret, sikeres harctevékenységet folytathatnak. A Digitális Katona Programot alapvetően két részre bonthatjuk. Az egyik a technológiai eszközpark biztosítása, a másik pedig az eszközök kezeléséhez, valamint a professzionális munkavégzéshez szükséges fizikai, kognitív és mentális képességeket érintő fejlesztési programok összeállítása az állomány számára.

Pontosan hogyan kell elképzelni ezeket a kutatásokat, fejlesztéseket?

A haderő vezetése felismerte az új technológiák és az innováció által generált lehetőségek gyors bevezetésének igényét. Ennek a feladatnak az intézményesített koordinálására 2019 január elején létrehozta a Magyar Honvédség Modernizációs Intézetét (MH MI). Az MH MI, mint projekt menedzsment szervezet feladata egyfajta összekötő szerep a Magyar Honvédségen belül megjelenő igények kielégítése érdekében az alkalmazó szervezetek és a projektekben részt vevő külső – ipari, egyetemi, kutatóintézeti – együttműködő partnerek között. Az MH MI a haderő igényeit a Haderőnemi Szemlélőségeken keresztül az MH Parancsnoksága Csoportfőnökségeitől kapja. Másik fontos inspiráló terület a különböző civil tudományos kutatások és innovációk által kínálkozó lehetőségek kihasználásával jön létre, amely ugyancsak elősegítheti az Magyar Honvédség képességnövekedését. Fontos megemlíteni, hogy az egyes technológiai problémák megoldását nem feltétlenül a Magyar Honvédségnek kell megtalálnia. A védelmi innovációs ökoszisztémán belül beazonosíthatók azok az akadémiai és piaci ipari szereplők, akik az adott problémával már foglalkoznak, vagy profiljuk alapján annak megoldására alkalmasak lehetnek. Alapvetően természetesen hazai együttműködő partnerek megszólítására törekszünk, így az MH MI fontos feladata a hazai innovációs ökoszisztéma feltérképezése, és az azon belüli kapcsolatépítés. Megalakulása óta az MH MI célirányosan közel száz olyan céggel és akadémiai szereplővel vette fel a kapcsolatot, akik potenciálisan részt tudnak vállalni valamilyen mértékben a védelmi fejlesztésekben. A különböző területek és projektek felügyeletére az MH MI biztosítja a megfelelő szakértői hátteret, amely szükség szerint kiegészülhet külső szakértőkkel is a Magyar Honvédségből.

Fotó Pixabay (1)

Mit jelent ez a jövőre nézve? Mivel bővülhetnek a katonák meglévő képességei? Miben fejlődhetnek?

A katonák teljesítménye nagyon sok összetevőből áll. Hiszen hiába van például a legkorszerűbb eszközökkel felszerelve és kiválóan felkészítve, ha esetleg nincs a megfelelő szituáció-, döntés-, illetve stresszkezelési technikák birtokában, akkor a kívánt hatékonyságot nem tudja elérni. Ezért beszélünk komplex humán fejlesztésről, hiszen mindenki akkor hozza a teljesítménye maximumát, amikor egészséges, kipihent, kiegyensúlyozott, nem éri káros mértékű stressz, valamint fizikai és mentális képességei csúcsán van. A komplex humán képességfejlesztés ezért ennek az ideális állapotnak az elérését célozza meg.

A humán területen belül is több részre oszthatók az MH MI projektjei. Ilyenek az egészségügyi kontrollt és életvédelmet szolgáló projektek, például a testszenzorok használata. A fizikai képességeket fejlesztő és szinten tartó projektek, mint az étkezés és a fizikai felkészítés, a sport reformját támogató „Szuperatléta” elnevezésű projekt. A stresszoldást és koncentrációs képességet javító projektek, többek között a világszínvonalú, a NATO Innovációs Kihívását megnyert eszközzel végrehajtott „RELAX” projekt. Valamint a kognitív képességeket felmérő és fejlesztő projektek, mint a szoftveres képességfelmérő és fejlesztő rendszer alkalmazása.

Hogyan tudják ezeket kamatoztatni a feladataik során?

A katonákra vonatkozó specifikáció főként a korábban is említett digitális eszközökre való átállásban, az információs túlterheltség megfelelő kezelésében, az agilis munkavégzésben, az új körülményekhez való gyors alkalmazkodóképesség kialakításában, valamint a reziliencia, az ellenálló képesség növelésében érhető tetten. A programjaink elősegítik azt, hogy megfeleljenek ezeknek a komplex kihívásoknak.

Fotó Pixabay (3)

Mitől tud igazán jól teljesíteni egy katona? Mind mentálisan, mind fizikailag?

A fizikai teljesítőképességet az egészség, a helyes étkezés, valamint a helyes mértékű és jellegű testmozgás határozza meg. Mentálisan pedig az egyén kognitív képességei és azok megfelelő módon való kihasználása, illetve a kiegyensúlyozott pszichés állapot, többek között a kipihentség és az alacsony mértékű stressz. A humán fejlesztés egyik kulcsa, hogy egyénenként testre szabva olyan önfejlesztési lehetőségekkel lássuk el a katonát, amelyek eredményeképpen eléri az előző kérdésben említett ideális szintet. A Magyar Honvédség, mint az egyének hierarchiába szerveződött összessége, abból profitál hosszú távon a legjobban, ha minden egyes tagja egyénként képes a maximumot nyújtani.

Mi a véleménye arról, hogy többek között az Amerikai Egyesült Államokban úgynevezett „szuperkatonák” létrehozásával kísérleteznek, mely során a kutatók az agy vizsgálata terén elért eredményeinek alapján elérhető közelségbe kerültek olyan területek, mint az agykontroll. Elkezdték értelmezni az agyban megjelenő jeleket algoritmusok és komplex matematikai műveletek segítségével, melyeket a tudósok jelenleg képesek „olvasni”, bár dekódolni még nem tudják őket. Az ebben rejlő lehetőségek olyanok lehetnek, mint a katonák közötti hangtalan kommunikáció, például gondolatokat közvetítő számítógép segítségével, amely akár a döntéseiket is befolyásolhatja. Mennyi esélyt lát arra, hogy mindez megvalósul a közeljövőben, és terveznek-e hasonló kutatásokat Magyarországon?

Ez a terület a Cognitive Biotechnology (CBT), amely számos érdekes elképzelést vet fel, azonban ezek a területek még nem terjedtek el széleskörűen. Részt veszünk a Szövetség tudományos munkájában is, ezért van bizonyos rálátásunk a tevékenységekre, és figyelemmel kísérjük a fejlesztési lehetőségeket.

100_SZCS

Mik lehetnek az etikai kérdések a „szuperkatonák” létrehozása során?

A fejlesztések során kiemelten kell kezelni a jogi, etikai és morális területeket. Ez mindig kiemelt hangsúlyt fog kapni a Szövetségben. Ez inkább a tudományos kutatói oldal által megválaszolandó kérdés, de érdemes leszögezni, hogy amennyiben a CBT tervezett tudományos vívmányai gyakorlati megvalósítási fázisba jutnak, akkor az etikai és jogi szabályozások által merőben új alapokra kell helyezni az alkalmazók védelme érdekében.

Mit tart még fontosnak elmondani a katonák humán teljesítőképességének fokozásával kapcsolatban?

Ez a terület nem új, már nagyon régóta dolgoznak rajta a tudósok és a szakemberek. A cél, hogy a tudomány eredményeit felhasználva a jogi, etikai és morális területek figyelembevételével tudjunk a katonáinknak segítséget nyújtani a hatékonyságuk fokozása, a harctéri fölényük megteremtése, ezáltal a túlélőképességük biztosítása és a megóvásuk érdekében.

Fotó Pixabay (2)
Címkékhaditechnika
Kapcsolódó cikkek