Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harcok kurd felkelők ellen Törökországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 6. 15:42

Tizenkilenc ember meghalt a török hadsereg és a kurd felkelők összecsapásaiban Törökország délkeleti, Irakkal határos térségében – közölte Hakkari tartomány kormányzója, akit az Anatólia török hírügynökség idézett augusztus 5-én, vasárnap. További 16 török katona és hat civil megsebesült Cukurca külvárosában, három támaszpontot ért rajtaütésben. A török hadsereg erősítést küldött a körzetbe.

.A harcokban négy helikopter is részt vett, a hadműveletek még vasárnap is tartottak.

A Cukurcától 200 kilométerre lévő Semdinliben a török katonák mintegy 200 PKK gerillát üldöznek immár két hete. A harcokban legalább két katona meghalt. Biztonsági források szerint ugyanott 50 lázadó elesett.

Az utóbbi hetekben fokozódtak az összetűzések a hadsereg és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) között. A mintegy három évtizede tartó konfliktusban eddig 40 ezer ember, többségében kurd halt meg.

Egyes elemzők Törökországban óva intenek a konfliktus kiszélesítésétől, miután Szíria északi részén az ottani kurdok megerősödtek, kihasználva a hatalmi vákuumot, azt, hogy a szíriai kormányhadsereg a felkelők elleni harcokkal van elfoglalva.

Több millió kurd él Törökországban, Iránban, Szíriában, Törökországban és Iránban, többnyire a határok mindkét oldalán, az egymással szomszédos területeken. Az utóbbi hetekben egyes szíriai kurd csoportok komoly lépéseket tettek az országon belüli autonómia kiépítésére, és ezzel csak szították Ankara félelmét, hogy a török vezetés elsőszámú ellensége, a szeparatista PKK növelheti befolyását ebben a régióban, sőt akár Törökország elleni támadásainak bázisaként is felhasználhatja a területet.

A PKK nagyobb fegyveres csoportjai legutóbb északi-iraki bázisaikról kiindulva hatoltak be Törökországba.

Címkékhelikopter