Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harminc éve segíti a katonákat a tábori lelkészi szolgálat

Inter arma caritas – 536. adás

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Szováthy Kinga archív felvétele |  2024. szeptember 1. 9:00

„Vagyunk amíg lenni hagynak se kint se bent mint az ablak / ki-kinyitnak be-becsuknak berendeznek kirakatnak / hol emennek hol amannak dicsekedve mutogatnak / ilyen szörnyek olyan szörnyek be-bevernek ki-kitörnek / kirámolnak befalaznak világtalan vakablaknak / de ha mégis lenni hagynak szolgálgatunk mint az ablak / se kint se bent rajtunk részeg tekintettel átalnéznek.” Kányádi Sándor „Vagyunk amíg” című versének soraival köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” című műsor 536. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.

2024_szentmise_SZK

A műsor tartalmából: a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat 1994-ben – több mint negyven év kényszerű beszüntetés után – került újból megalakításra. A harmincesztendős jubileumra is tekintettel Múltidéző címmel egy sorozatot indítunk el, amelyben a Katolikus Tábori Püspökség eddigi három évtizedes munkájáról hallanak majd epizódokat. Ma a kezdetekre emlékezik Deák János egykori vezérkari főnök. A honvédségi híreinkben megemlítjük majd, hogy megkezdik tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar elsőévesei. Végül folytatjuk a Hadinapló felolvasását, amelyet Nádasi Alfonz tábori lelkész jegyzett.

2024_0828_interarmacaritas_536_adas

Kapcsolódó cikkek