Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három kérdéskört vitattak meg

Szöveg: Szűcs László |  2010. december 8. 7:12

Biztonságpolitikai csúcstalálkozót rendeztek december 6–7. között a Perzsa-öböl mentén fekvő arab országok vezetői Abu Dhabiban. A találkozót – amelyen három fő kérdéskört tárgyaltak meg – a honvedelem.hu kérésére Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő értékelte.

A Perzsa-öböl mentén fekvő arab országok vezetői gyakran tanácskoznak különféle témákban. Rendszeresek közöttük a megbeszélések nemcsak biztonságpolitikai, hanem gazdasági és pénzügyi kérdésekben is – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: a mostani biztonságpolitikai csúcstalálkozót három kérdéskör megvitatására szervezték meg. Ezek közül az egyik az új iraki kormány létrejötte és annak hatása a térségre.

1595911218

Ugyancsak kiemelt témája volt a tanácskozásnak az izraeli-palesztin béketárgyalások folyamata, valamint az a kérdés, hogy a jemeni polgárháború és az országban tapasztalható terrorizmus miként befolyásolja a térség életét.

Mindezek mellett a biztonságpolitikai csúcstalálkozó harmadik legfontosabb kérdésének az számított, hogy miként reagáljanak az öböl menti országok a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott, a térséget érintő információkra – mondta Nógrádi György, aki szerint az interneten megjelent dokumentumokból az derül ki, hogy az államok félnek Irántól, részint a síita-szunnita ellentétek, illetve a perzsa állam atomprogramja miatt. Éppen ezért azt akarják, hogy az Egyesült Államok katonailag lépjen fel az iráni atomprogrammal szemben.

„Nagyon nehéz dilemma elé állítják ezzel az Amerikai Egyesült Államokat évek óta, mert az USA számára mindig az volt a kérdés, hogy Iránnal szemben katonailag lépjen-e fel, vagy pedig a állam belső ellenzékét támogassa, és középtávon megpróbáljon valamilyen változást elérni" – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az elmúlt években bebizonyosodott, hogy erre az utóbbira igen kicsi az esély.

1595911218
Nógrádi György hangsúlyozta azt is, hogy a biztonságpolitikai csúcstalálkozón az öböl menti államok vezetői kijelentették: a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumok tévesek, éppen ezért számukra károsak és hátrányosak. A világhálóra felkerült dokumentumban leírtak a valóságban nem úgy hangzottak el.

„Látatlanban ki merem jelenteni, hogy a tanácskozásnak volt egy titkos vonala, is. Ennek során a résztvevő államok vezetői négyszemközti tanácskozásokat folytattak arról, hogy a jelenlegi helyzetben milyen lehetőségeik vannak az iráni politika megszabályozására, miként tudnak együtt élni a növekvő iráni középhatalommal" – mondta Nógrádi, aki kiemelte azt is, hogy a csúcstalálkozó után az öböl menti államok vélhetően jóval keményebben fogalmazzák majd meg az Egyesült Államok politikájának kritikáját, mint ahogy azt eddig tették.

A biztonságpolitikai szakértőtől megtudtuk azt is, hogy a két napos csúcstalálkozón a résztvevő államok vezetői tárgyaltak az „olajkérdésről" is. A fekete arany árától és az olajeladásból származó bevételektől függ ugyanis a térség országainak jövője.

Fotó: Archív