Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három német katona veszett oda a tűzharcban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 3. 7:10

Német katonák súlyos tűzharcba keveredtek tálib lázadókkal Észak-Afganisztánban pénteken. Az órákon át tartó lövöldözésben három német katona életét vesztette, öt pedig súlyosan megsebesült. A német katonák aknamentesítési és hídépítési munkálatokra érkeztek a Kunduz várostól mintegy 12 kilométerre délnyugatra fekvő Sar Dara járásba.

A tűzharc azután kezdődött, hogy az egyik német járőr páncélozott járműve alatt taposóakna robbant. Az összecsapásban legalább egy tálib meghalt, egy másik megsebesült, de a német katonákat és az afgán rendőröket akadályozta a nagyobb tűzerő használatában, hogy a tálibok polgári lakosok házaiból lövöldöztek.

Kunduz tartomány hat járása közül Sar Dara számít a legveszélyesebbnek.

A Bundeswehr afganisztáni jelenléte óta ez a mostani volt a német katonák egyik legkomolyabb ütközete, egyben az utóbbi hónapok legsúlyosabb összecsapása Sar Dara járásban. A becslések szerint mintegy kétszáz tálib gerilla csak több óráig tartó lövöldözés – és nehézfegyverekkel ellátott harci helikopterek bevetése – után vonult vissza, nyomukban pedig füstölgő romok maradtak a lakóházakból.

Dirk Niebel német fejlesztési miniszter eközben éppen Észak-Afganisztánban tájékozódott a német tartományi újjáépítő csoportok tevékenységéről. A szabaddemokrata színekben politizáló miniszter pénteken Faizábád városban tartózkodott, ahol a német hadsereg egy támaszpontot tart fenn. A Tádzsikisztánnal határos Kunduz tartományban eddig meglehetősen ritkák voltak a tálib támadások.

Észak-Afganisztánban jelenleg mintegy 4300 német katona teljesít szolgálatot. A német parlament alsóháza februárban hagyta jóvá, hogy a Bundeswehr Afganisztánban állomásozó csapatainak létszámát 850 főről maximum 5350 főre emeljék.