Hatvan méter a lángokon át

Szöveg: Szűcs László | 2010. február 18. 14:32

Hosszú idő után nemrég ismét rendeztek tűzakadálypálya-kiképzést a szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola izbégi gyakorlóterén. A lángoló akadálypálya teljesítése előtt természetesen a biztonsági rendszabályokat, valamint az égő ember és a lángra kapott harcjárművek oltásának sajátosságait is megtanulták a hallgatók.

Azt mondják, csak egy rosszabb dolog létezik annál, hogy megégsz: ha elfagynak testrészeid. Nem is tudom, melyiket választanám, mindkettő eléggé brutális és kegyetlen. Bár ha még sokáig kell itt egy helyben állnom, gázálarccal a fejemen, akkor a természet dönt helyettem: perceken belül megfagyok…

Itt szobrozom már vagy fél órája, és arra várok, hogy a törzsőrmester befejezze a biztonsági rendszabályok sorolását. Jó, jó, már kívülről tudom, hogy ha valakinek a napalmtól kigyullad a gyakorlója, azt nem olthatom el vízzel, csak poroltóval, vagy takaróval.

Na tessék, most meg a napalmról kérdezi a mellettem álló tizedest. Szerencsére ő is felkészült, azonnal darálja: „A roppant gyúlékony, barnás, kocsonyás anyagot a második világháborúban fejlesztették ki, először a London ellen bevetett gyújtóbombákba töltötték bele. Aztán a vietnami háború során tökéletesítették, akkor vált igazi elrettentő fegyverré. Mintegy kilencszáz fokon ég, s elvonja a környezetéből az oxigént. Az állati és emberi zsiradék még jobban táplálja égését, emiatt nagyon komoly égési sérüléseket okoz…"

Ez az, mondjad csak testvér, annál hamarabb begyújtják a pályát, s végre indulhatunk, hiszen egész testemben reszketek. Nem mintha félnék – biztos a hidegtől citerázik a lábam –, de szeretnék már túlesni az egészen. Hiszen ilyen kiképzésen sorkatonaként nem vettem részt.

Szerencsére a főhadnagy mindent megtanított: hogyan kell napalmtól égő embert, lángoló harcjárművet, kigyulladt futóárkot oltani. S azt is, hogy nem szabad félni a tűztől! Mert hiába fog körbe, végig a hatvan méteres akadálypályán, nem bánthat. Én gyorsabb vagyok nála, s átfutok a tűzmezőn. Átugrom a tűzárkot, fegyveremet előre tartva, lehúzott fejjel átrohanok a tűzfalon, s a lábam elé figyelek, hogy ne lépjek a lángoló gerendák közé. Aztán már csak az égő házfalnál kell beugrani az ablakon és vége. Mindössze hatvan méter. Alig egy perc az egész…

Na végre, megszólalt a síp, indulhatunk! Futás! Gyerünk tizedes, szedd a lábad, én biztosítalak. Harchoz! Célra tarts! Rohanás tovább! Mindjárt itt a cél!

Máris itt a cél! És kész. Csak ennyi volt az egész?