Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Havanna nem fél a párbeszédtől

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. április 6. 17:42

Kuba nem fél tárgyalni az Egyesült Államokkal, és nincs szüksége a konfrontációra vele a fennmaradása érdekében, írta Kuba korábbi elnöke egy újságcikkben. “Nem félünk a párbeszédtől az Egyesült Államokkal. Nincs szükségünk a szembenállásra sem a fennmaradásunk érdekében, ahogy egyes ostobák gondolják” – írta Fidel Castro.

“Azért létezünk, mert hiszünk eszméinkben, és soha sem féltünk a párbeszédtől az ellenféllel. Ez az egyetlen módja a béke és barátság fenntartásának a népek között" – írta a politikus, aki betegsége miatt adta át a kommunista szigetország irányítását öccsének, Raúl Castrónak.

Fidel Castro dicsérettel említette meg Richard Lugar amerikai republikánus szenátort, aki azt javasolta Barack Obama elnöknek, hogy nevezzen ki különmegbízottat a Kubával való közvetlen tárgyalásokra. A szenátor a múlt héten arra is felszólította az elnököt, hogy alakítsa át a Kuba irányában követett amerikai politikát, mert az “nem volt képes előmozdítani a demokráciát és az emberi jogokat, sőt aláássa az Egyesült Államok szélesebben vett biztonsági és politikai érdekeit is".

“Akik képesek komolyan gondolkodni, és ez a helyzet az indianai szenátor esetében, azoknak van egy vitathatatlan érvük: a Kuba ellen közel fél évszázada alkalmazott amerikai büntető intézkedések teljes kudarcot vallottak. Lugar nem fél attól, hogy “puhának" vagy “szocialistabarátnak" minősítik – írta a kommunista párt főtitkára azzal egy időben, hogy az amerikai kongresszusból éppen egy küldöttség tárgyal Havannában a kapcsolatok javításának lehetőségeiről.

CímkékjogNATO