Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2098. oldal

Cikkek
1596013814

Mindig nyitva

2016. május 20. 10:03

Leginkább építési területhez hasonlít mostanság az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) partközeli szakasza. Ettől persze a Honvédüdülőként (köz)ismert katonai objektum nincs lezárva. Sőt, mi több: immár a holtszezon fogalma is ismeretlen. A tavaly november elsejétől a szervezet élére kinevezett Piros Ottó ezredes, parancsnok vezetésével az állomány gőzerővel és valóságos fejlesztés-armadával készül a főszezonra.

1596013814

Az altiszti akadémiáról indult az országfutás utolsó napja

2016. május 20. 9:29

Szentendréről, az MH Altiszti Akadémiáról indult a Toborzó Országfutás 2016 elnevezésű rendezvény utolsó napja május 20-án, pénteken, a kora reggeli órákban. A futókat a Görgey laktanyában az alakulat parancsnoka, Bozó Tibor dandártábornok köszöntötte, majd a váltóbotra Versehy-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere kötötte fel a város szalagját.

1596013811

Két hét a Tigrisek között

2016. május 20. 7:10

Elkezdődött az 55. NATO Tiger Meet repülőharcászati gyakorlat, ami az eddigi legnagyobb a NATO Tigris Szövetség (NATO Tiger Association) történetében.

1596013807

Köszönet a támogatásért

2016. május 19. 19:00

Személyesen köszönte meg a „Toborzó Országfutás 2016” Bács-Kiskun megyei szakaszának eredményes teljesítését segítő magánszemélyek, cégek, újságírók munkáját és támogatását május 17-én, Kecskeméten Vanyur Tibor ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka.

1596013807

Szentendrére ér a Toborzó Országfutás 2016

2016. május 19. 18:40

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatja a Szentendrén és környékén élőket, hogy május 20-án, pénteken, reggel 7:00 órakor érkezik a Toborzó Országfutás 2016 országos rendezvény a 11-es főút Dózsa György úti szakaszára, és 2 kilométeres szakaszon halad Budapest irányába.

1596013805

„Szabad nép csak egységben képes újraépíteni a jövőt”

2016. május 19. 18:30

„Buda 1849-es visszavívói a szabadság szimbólumává váltak a nemzet emlékezetében, a honvédelem napja pedig hidat képez múlt és jövő között” – hangzott el a honvédelmi tárcával együttműködő társadalmi szervezetek számára rendezett központi ünnepségen május 19-én, Budapesten.

1596013805

Toborzó Országfutás 2016: pénteken befutnak a célba

2016. május 19. 18:00

Végéhez közeledik a Toborzó Országfutás 2016 elnevezésű rendezvény. Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság által szervezett futás célja a katonai hivatás népszerűsítése, a civil lakosság és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítése volt. A futók május 20-én, pénteken érkeznek be a célba, a parancsnokság budapesti objektumába.

1596735622

Elismerés a határon szolgálóknak

2016. május 19. 17:18

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel kapcsolatos feladatok ellátása során nyújtott kimagasló helytállásáért Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet vehetett át hetvenöt katona az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) állományából május 19-én, csütörtökön, Székesfehérváron. Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök szerint a Magyar Honvédségnek most nem a kiképzés a legfontosabb feladata, hanem az ország biztonságának szavatolása.

1596013613

Kiképzés – a rendőrökkel közösen

2016. május 19. 16:54

A rendőri műveletek előkészítése és irányítása volt a célja annak a felkészítésnek, amit a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati állományának és a Készenléti Rendőrség kijelölt erőinek tartottak a napokban a tatai laktanyában.

1596013608

Joggal ünnepeltek…

2016. május 19. 14:48

„A katonajogászi szakmában dolgozók erőfeszítéseit nem lehet statisztikákkal alátámasztani. Ezeket csak az érzékeli, aki közvetlen kapcsolatba kerül ezzel a szakterülettel” – mondta dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a jogi és igazgatási szolgálat fegyvernemi napja alkalmából megrendezett ünnepi állománygyűlésen, május 19-én, csütörtökön, Székesfehérváron.