Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 221. oldal

Cikkek
2023.07.28_Miniszteri_mcc-7 másolat

Felelősséget érző, tenni akaró embereket keres a honvédség

2023. augusztus 1. 19:07

„Aki a haderőben szolgál akár tartalékosként, akár hivatásosként, alapkiképzést kap, ennek a bajtársi közösségnek a részévé válik, és felelősséget érez a haza védelme iránt, tenni akar – s alapvetően ilyen embereket keresünk –, az az ország lelki állapotára is nagyon jó hatással van” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a mandiner.hu-nak.

6300fdaece4e4973052116 másolat

Zászlófelvonás, tisztavatás, légiparádé

2023. augusztus 1. 16:08

Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között államalapító Szent István király ünnepén, melynek előkészületei a menetrend szerint haladnak – mondta el az ünnepségsorozat augusztus 1-jei budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

IMG_3232_KCs_3 másolat

Tábori élmények országszerte

2023. augusztus 1. 12:42

Így a nyár közepén országszerte megállás nélkül zajlanak a különböző tematikájú honvédelmi táborok eseményei. A Magyar Honvédség iránt érdeklődő táborozók életéről az alábbi folyamatosan megújuló összeállításunkban számolunk be.

617a39d3b317b948151992 másolat

Délutáni és éjszakai repülés nagyobb hanghatással

2023. augusztus 1. 10:10

Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen pilótái augusztus 2-án, kedden és 3-án, szerdán délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre.

alpintechnikai (8)

Légimentést gyakoroltak

2023. augusztus 1. 7:48

Alpintechnikai képzésen vettek részt az MH Egészségügyi Központ és az MH Kiss József 86. Helikopterdandár Műveleti Egészségügyi Központjának mentőápolói.

index_parancsnok

Új parancsnok, változatlan célok

2023. július 31. 20:24

Tibor Králik dandártábornok személyében új parancsnok vezeti a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (HQ MND-C). A szlovák tábornok Denis Tretinjak horvát vezérőrnagyot váltotta a tisztségben július 31-én, hétfőn, a székesfehérvári Alba Regia laktanyában.

2023.07.31_Miniszteri_para_sportolok-6_cim

Meghívó a paralimpiai játékokra

2023. július 31. 17:49

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a magyar parasport képviselőit fogadta július 31-én a Honvédelmi Minisztériumban.

63ebbc05052ae682068178 másolat

Drónnap a szolnoki RepTárban

2023. július 31. 16:00

A drónokról, a repülésről és az innovációról szól a III. RepTár Drone Day augusztus 5-én, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.

Szentes_nyitó

Szentesen merültek a kadétok

2023. július 31. 10:28

Kihívásokkal teli hetet szervezett az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred azon kadét táborozói számára, akik az ország több iskolájából, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumból, illetve tagintézményeiből érkeztek.

Kajak_2

Dupla öröm

2023. július 31. 7:34

Biben Karina tizedes, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolója szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett K-2 500 méteren, valamint K4-500 méteren a portugáliai Montemorban megrendezett U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon.