Hazai hírek - 2215. oldal
A bajtársak emlékére gyúltak mécsesek
2015. október 31. 7:03
A halottak napja alkalmából a Magyar Honvédség alakulatainál is kegyelettel emlékeztek az elhunyt bajtársakra. (Összeállításunk folyamatosan frissül!)
Temetőgondozás Kaposváron
2015. október 30. 18:54
A halottak napja alkalmából az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári toborzó és érdekvédelmi központjának katonái szebbé tették a kaposvári Szigetvári utcai Hősök Temetőjének környezetét.
Inter arma caritas – százharmincharmadik adás
2015. október 30. 16:48
„Segíts Uram, hogy hűséges lehessek hozzád, házastársi, szülői hivatásomhoz, feladataimhoz. Küldd el szent lelkedet, hogy felismerjem, mit és hogyan kell tennem és erőt is te adj hozzá Jézus Krisztus, a mi urunk által. Ámen.” Szülő önmagáért mondott imájával köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő.
Kihívások és válaszok
2015. október 30. 14:42
A decemberi állam- és kormányfői szintű Európai Tanács ülés, valamint védelmi miniszteri ülés előkészítésének érdekében október 28-29-én, Brüsszelben rendezték meg az Európai Unió vezérkarfőnöki szintű Katonai Bizottság ülését. A delegációt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök vezette, tagjai Domján László vezérőrnagy, az MH Katonai Képviselő Hivatal vezetője és a hivatal szakértői voltak.
Odaítélték a Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíjat
2015. október 30. 13:50
A Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíj pályáztatásának és odaítélésének rendjéről szóló 68/2012. (X.1.) HM utasításban foglaltaknak megfelelően elbírálták a pályázatokat.
Tisza István a mai politikusoknak is példát mutatott
2015. október 30. 13:08
A mai kor politikusainak is példát mutatott Tisza István egykori miniszterelnök a bátor és határozott kiállásával – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter október 30-án, pénteken, Budapesten, a Parlament Felsőházi termében tartott „Tisza István, két korszak határán” című konferencián.
Országos szövetséghez csatlakoztak
2015. október 30. 11:28
Csatlakoztak a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségéhez a Magyar Honvédség tűzoltó alegységei. Az erről szóló dokumentumot a HM Hatósági Hivatal képviselői, több éves előkészítő munkát követően, a szövetség október 29-30-án, Győrben megrendezett – az Audi gyár látogatásával egybekötött – szakmai napján adták át a szövetség illetékeseinek.
Kiképzési nagyüzem a szomódi lőtéren
2015. október 30. 7:16
Több kiképzési foglalkozásnak ad otthont a napokban a Magyar Honvédség szomódi gyakorlótere. A mintegy száz amerikai katona, valamint az MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt alegységeinek részvételével végrehajtott közös kiképzés mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvéd tisztjelöltjei is gyakorolták a harcjárművek toronyfegyvereinek kezelését.
Kegyeleti gyertyagyújtás
2015. október 29. 19:59
Kegyeleti gyertyagyújtást tartottak a halottak napja alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán október 29-én, csütörtökön délután. A megjelent katonaattasék és magas rangú katonatisztek előtt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter arra emlékeztetett, hogy a mai kor békéje azoknak a hős katonáknak is köszönhető, akik az életüket adták az elmúlt korok háborúiban. A tárcavezető szerint mindegy, hogy melyik nemzet elesett katonájáról van szó, hiszen csak az a lényeg: feláldozták életüket, vagyis mindenüket odaadták a hazájukért.
Tisztelgés a hősi halált halt katonák előtt
2015. október 29. 18:40
A Honvédelmi Minisztérium szervezésében, a Halottak Napja alkalmából, kegyeleti koszorúzásokkal emlékeztek a hazánk területén hősi halált halt katonákra október 29-én, csütörtökön.