Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

65 éves a nyírteleki bázisparancsnokság

Szöveg: Snoj Péter |  2017. november 17. 8:23

Hatvanöt évvel ezelőtt alakult meg Nyírteleken az első katonai alakulat. A megannyi változáson és átszervezésen átesett szervezet jelenleg az MH Anyagellátó Raktárbázis nyírteleki bázisparancsnoksága; egykori és mostani katonái november 16-án, csütörtökön ünnepi állománygyűlésen idézték fel az egység történetét.

1596041410

Az ünnepségen Vén Csaba őrnagy, az MH Anyagellátó Raktárbázis Bázisparancsnokság (Nyírtelek) parancsnokhelyettese felelevenítette az alakulat történetének fontosabb állomásait. Mint emlékeztetett: a jogelőd MN 4. számú lőszerraktárt 1952 októberében hozták létre Kálon. Egy évvel később helyezték át Nyírtelekre.

A Honvédelmi Bizottság 1961-es határozata alapján a nyírteleki lőszerraktárt bízták meg egy olyan javító-tároló bázis kialakításával, amely képes a hadsereg különleges anyagainak javítására és őrzésére.
Újabb átalakítások és fejlesztések eredményeként 1964. december 9-től vezérkarfőnöki határozat szerint is önálló helyőrség lett a bázis. Két évvel később az akkor már 4. számú Hadsereg Lőszerbázist Lokátor Javító Üzem névre keresztelték.

1596041410

A hetvenes évek újabb fejlesztéseket és átalakításokat hoztak a nyírteleki egység életében, ugyanis 1974-ben a Lokátor Javító Üzemet két alegységre osztották fel, így született meg az MN Elektrotechnikai Javító Üzem, valamint az MN 12. Fegyverbázis.

A rendszerváltást követően, 1992-ben újabb névváltoztatáson esett át a helyőrség, így lett a neve Szabolcs Fegyverzettechnikai Ellátó Központ. Ezen alakulat fő rendeltetése volt a fegyverzeti szolgálatfőnökséghez tartozó rakétatechnikai eszközök üzemben tartása és tárolása, szükség esetén javítása.
Számos további átszervezést követően 2012-ben az akkor Rakétatechnikai Anyagraktár bekerült az MH Logisztikai Ellátó Központ állománytáblájába, majd 2015-ben elnyerte mai formáját, s a helyőrség neve MH Anyagellátó Raktárbázis Bázisparancsnokság (Nyírtelek) lett.

1596041410

Az alakulat rendeltetése mára teljesen megváltozott. Rakétákat már nem tárolnak, de az itt szolgálók becsülettel végzik az inkurrenciának minősített eszközök és fenntartási anyagok szakszerű tárolását és azok nyilvántartását.

Az ünnepség részeként Csinga Mihály ezredes, az MH Logisztikai Központ parancsnokhelyettese és Bugyi András alezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis megbízott parancsnokhelyettese emléktárgyak és emléklapok átadásával fejezték ki elismerésüket az alakulat létrejöttének hatvanötödik évfordulója alkalmából.

1596041411

Fotó: a szerző felvételei