Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A béke fönntartása céljából szükséges, hogy a hadsereget fölfegyverezzék”

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. április 1. 16:17

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

A Népszava április 1-jén megjelent számában olvasható, hogy Tisza István gróf miniszterelnök Bécsbe érkezik, ahol az „Igazmondó" című újságba írt cikke miatt kihallgatáson jelenik meg a királynál. A miniszterelnök a hármas szövetség előnyeit fejtegette: „mi szövetségünk biztosítja Németországot a francia és orosz birodalom kettős támadása ellen, viszont bennünket az biztosít afelől, hogyha netalántán egyszer az orosz birodalom nagyravágyása fenyegetne bennünket, ebben a harcban a német hadsereg majdnem felének segítségére számíthatunk."  Ez a cikk kellemetlen és felháborító hatást keltett Pétervárott.

Ugyancsak a Népszavában olvashatjuk, hogy Nikola Pasics szerb miniszterelnök beszámol arról, hogy: „Szerbia, Montenegró és Görögország között szövetség köttetett. Szerbia a szerb területen lévő valamennyi vasút megváltására törekszik, Ausztria−Magyarország más óhajokat nyilvánít. Szerbiának nincs oka örülni Albánia megteremtése fölött. Szerbia a balkáni béke és egyensúly politikáját követi, és mindenkor számíthat a szövetséges államok és számos nagyhatalom támogatására. A béke fönntartása céljából azonban szükséges, hogy a hadsereget fölfegyverezzék."

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595969486

1914. áprilisi újságok
Címkéklapszemle