Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A békefenntartás alapjairól a honvédtiszt-jelölteknek

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. május 3. 11:47

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Logisztikai Intézetének másodéves, katonai logisztika alapképzési szakos hallgatói április 20-24. között békeműveleti alapfelkészítésen vettek részt Szolnokon.

1595992888

Az MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) már évek óta részt vesz az egyetemi képzés támogatásában a profiljának megfelelő felkészítéssel. A foglalkozásokat a békefenntartói ismeretek tantárgy keretében tartották meg, a hallgatók a kihelyezett szolnoki órákért kreditpontokat kapnak, és a tantárgy gyakorlati jeggyel zárul.

Az előző évekhez képest újdonság volt, hogy az integrált katonai logisztikai vezetőképzés keretében már nem csupán a leendő hadtáp tisztek, hanem az új szak többi specializációjának honvédtiszt jelöltjei – azaz a fegyverzettechnika, a páncélos és gépjármű technika, valamint a közlekedési szakon tanulók – is részt vettek a felkészítésen.

Az előadások és a gyakorlati foglalkozások többségét angol nyelven tartották és a felkészítés tematikájába az ENSZ által akkreditált Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam (International Military Observer Course – IMOC) törzsanyagának elemei közül is többet beépítettek a kiképzők.

1595992888

A leendő tisztek a hét első részében elméleti foglalkozásokon ismerkedtek meg többek közt az ENSZ békefenntartó tevékenységével, a műveleti területen történő angol nyelvű rádiózással és a menetbiztosítás alapjaival. A felkészítés fontos része volt az ellenőrző-áteresztő pontok és a megfigyelő pontok telepítésével, üzemeltetésének szabályaival és katonai rendfenntartó feladatokkal kapcsolatos tevékenységek begyakorlása is. Megismerkedtek a műveleti területen megkövetelt viselkedési szabályokkal, előadást hallgattak meg az improvizált robbanóeszközök elleni védekezés szabályairól, a tárgyalástechnika, valamint a tolmácskezelés alapjairól.

A minél jobb gyakorlati jegy megszerzéséért április 23-án a Szolnok térségében végrehajtott egynapos komplex járőrgyakorlat keretében adtak számot az elsajátított ismeretekről.

1595992888

Fotó: MH BTKK