Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A bosszútól az amnesztiáig”

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. április 3. 11:51

Ezzel a címmel hívja konferenciára az érdeklődőket a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A program célja, hogy bemutasson egy sokáig elhallgatásra ítélt témát, az ‘56-os forradalom leverését követő megtorlás időszakát, majd a fokozatos enyhülést.

Ki ne hallotta volna Mansfeld Péter, a „pesti srác" történetét, akit elfogtak a szabadságharcot vérbe fojtó szovjet katonák, de minthogy 18. évét még nem töltötte be, a bíró által kiszabott halálos ítéletet nem hajthatták végre. Ezért bebörtönözték és kivárták, míg eléri a nagykorúságot – majd kivégezték! A hős szabadságharcos sorsa korántsem egyedi.

A szovjet csapatokkal együtt visszatértek Moszkvából az egykori kommunista vezetők, akik nem késlekedtek a „rendcsinálással". Működésbe léptek a bíróságok, ahol pártutasításra egymás után születtek meg a halálos ítéletek, életfogytig tartó börtönbüntetések. A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, napirenden voltak az internálások.

Ezt a vészterhes korszakot eleveníti fel a konferencia, illetve azt a hosszú folyamatot, melynek során − nem kis mértékben a nemzetközi közvélemény felháborodásának hatására − sokan visszanyerték a szabadságukat vagy megmenekültek a halálos ítélettől.

Az előadásokból kiderül majd, hogyan kezdődött meg az az enyhülés, amely 1963-ban nem egy elítélt cellájának ajtaját nyitotta meg, illetve az is, hogyan sikerült a szabadságukat visszanyerő emberek beilleszkedése a társadalomba.

A rendezvény helyszíne a Hadtörténeti Intézet Kapisztrán téri épülete, ahova várnak minden érdeklődőt április 5-én. A konferencia 9 órakor kezdődik.