Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A csend harcosai

Szöveg: Snoj Péter |  2016. április 30. 7:03

Órákon át tartó észrevétlen kúszás, távmérés majd lövés. Akár így is össze lehet foglalni azt a folyamatot, amit a negyedik Scout Sniper, azaz felderítő mesterlövészképzésen sajátíthattak el az önkéntes jelöltek, a Tengerészgyalogos Baráti Kör jóvoltából. Persze, mint minden szakmának, ennek is számtalan apró trükkje van… (Képriportunk.)

1596012657
A honvedelem.hu olvasói korábban már megismerhették a Tengerészgyalogos Baráti Kört, melynek tagjai az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyalogságának mesterlövész kurzusait honosították meg itthon, átültetve az airsoft sport alapjaira

1596012657

Összesen öt jelölt vállalkozott a háromrészes foglalkozássorozatra, amelynek első, háromnapos etapját a Zengő sűrűjében rendezték meg

1596012657

Kiképzőik már mindannyian elvégezték a tanfolyamot, közülük néhányan egykori katonai és rendőrségi mesterlövészektől tanultak. Az évek során felhalmozott tudásukkal kezdték meg a jelöltek kiképzését

1596012657

Habár a képzés szabadidős sporttevékenység volt, a tábor vezetői katonás rendet vártak el a hallgatóktól

1596012657

Hosszú út vezetett el az első valóban lövész feladatokig, hiszen mind az álcaruha készítést, mind a nesztelen mozgást és a pontos célzást megelőzte a fizikai felkészítés

1596012658

A kiképzők hangsúlyozták, hogy a legfőbb feladat az információgyűjtés. Megtudni mindent a célterületről vagy célszemélyről és mindezen adathalmazt eljuttatni a parancsnokságra. A lövés csak másodlagos a tengerészgyalogos felderítő mesterlövész számára

1596012658

Rendszeres körlet- és fegyverellenőrzésekkel tarkították a hallgatók felkészülését. E szemlék célja az állandó készenlét megtanítása volt

1596012658

A pontos célzás, valamint lövés e képzésen már alapkövetelménynek számított

1596012658


Ahogy az a jelöltek számára is kiderült, a megfelelő álcaruha elkészítése a felderítő mesterlövész egyik legfontosabb feladata

1596012659


Nem elég, hogy a mesterlövésznek tökéletesen bele kell olvadnia a környezetébe, a ruhában zajmentesen és könnyedén kell tudni benne mozogni, valamint feküdni akár órákon, sőt napokon át

1596012659


Legalább ilyen fontos a megfelelő álcafesték megválasztása is, hiszen a célterület felé kúszva semmi sem látszódhat a lövész arcából

1596012659

A kontúrvonalak eltüntetésén túl gondot kell fordítani a környezet színeihez való alkalmazkodáshoz is

1596012659

Az álcázást és a lövészek vizsgáztatását egy dús és szúrós aljnövényzettel benőtt területen tartották

1596012660

A jelölteknek három óra alatt kellett megtenniük körülbelül kétszáz méternyi távot, mindezt teljes csendben, észrevétlenül

1596012660

Így, a területre érkezve első feladatuk az álcaruha kiegészítése volt, a helyi növényzet felhasználásával, ezzel még jobban elrejtve magukat az őket kereső szemek elől

1596012660

A távolság leküzdése után egy lőalakot kellett sikeresen beazonosítaniuk, valamint egy a megfigyelők által felmutatott kódot beolvasni a rádióba, ezzel jelezve, hogy a lövész valóban kellő közelségbe ért és jó rálátása van a célpontra

1596012660

A kiképzők által csak „Bunkó Bettynek" becézett lőtárgyat folyamatosan figyelték és megállás nélkül keresték a rejtőző lövészeket

1596012661

Ha a megfigyelők kiszúrtak valakit, kiküldtek egy embert, akit rádión irányítva elnavigáltak a feltételezett lövészhez. Ha a távcsövön keresztül megfigyelt ponton valóban megtalálták a felderítőt, számára a feladat sikertelenül zárult

1596012661

Nem egyszer csak centiken múlt, hogy a megfigyelők jól látták-e a lövész mozgását vagy pedig sikerült-e gondosan elrejtőznie

1596012661

A feladat nehézségét jól jelzi, hogy az öt lövész közül mindössze egynek sikerült tökéletesen végrehajtania azt

1596012662

Több pontot ért, ha a jelölt végig rejtve tudott maradni, de nem jutott el a lövésig, mintha a kapkodva, felfedte volna magát, vagy épp célt tévesztett volna. Hiszen az információ és a felfedezés  elkerülése többet jelent, mint egy téves rálövéssel felfedni a helyzetünket és kockáztatni a fogságba esést

1596012662

A gyakorlati feladatok mellett nagy hangsúlyt kaptak az olyan elméleti foglalkozások is, mint például a tájolás vagy a célterület pontos lerajzolása és minden apró részletének felvázolása. Ahogy a kiképzők is fogalmaztak: a felderítő ilyenkor nem válogathat. Mindent le kell jegyezni, mert nem tudhatja, hogy a parancsnokság számára melyik információ lesz fontos

1596012662

Csak az utolsó napon lélegezhettek fel a jelöltek. Összesített pontszámaik alapján mindenki folytathatja a kiképzést, tovább lépve a kettes táborra, ahol kiképzőik már komplex feladatokkal fogják várni őket. Folytatása következik…

Fotó: a szerző felvételei