Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A „Halálhágó” kedvelői

Szöveg: Pintér Ferenc alezredes |  2014. április 17. 9:28

Bizonyára mindenki ismeri a híres Clint Eastwood-féle játékfilmet, az 1986-ban mozikba került Halálhágót, amely „könnyed” formában mutatja be egy amerikai tengerészgyalogos altiszt hétköznapjait. Az ott elhangzott „aranyköpések” azóta szállóigévé váltak itthon, Magyarországon is a hon- és rendvédelem területén szakmájukért elhivatottan dolgozó hivatásosok között.

1595970385

0.308-as mesterlövészpuska-lőgyakorlat

A film címét viselte az a közelmúltban megrendezett zártkörű, meghívásos, terheléses speciális lövészverseny is, amely kifejezetten rend- és honvédelmi jellegű, minél életszerűbb lőfeladatok elé állította az indulókat, annak érdekében, hogy szinten tartsák jártasságaikat a fegyvereik és felszerelésük használatában, a valóságos élethelyzetekre felkészülve.

Ma Magyarországon sok, úgynevezett szituációs lövészversenyt rendeznek különböző nemzetközi szabályrendszerek (IPSC, IDPA) alapján, viszont egyelőre hiány van a szolgálati célú, komplex tudást igénylő, taktikai elemeket is tartalmazó versenyekből. Ennek köszönhető, hogy a verseny szervezője, Szikszay Tamás már évek óta eredményesen szervezi az úgynevezett „5 fegyverkupá"-t, idén pedig útjára indította a „Halálhágó terheléses speciális lövészverseny"-t. A hazai szakmabeliek egyre nagyobb érdeklődéssel vesznek részt a megmérettetéseken, amelyeken természetesen katonáink is a kezdetektől fogva indulnak.

1595970385

A versenyen önkéntes tartalékos katonák is részt vettek

A verőcei lőtéren megrendezett versenyen az aktív és önkéntes tartalékos katonák mellett jelen voltak a Belügyminisztérium állományába tartozó rendőr, illetve terrorelhárító kollégák, parlamentőrök, alkotmányvédők, a szlovák rendvédelmi erők és a versenyt támogató civil sportlövő-egyesületek tagjai.

A verseny három feladatot tartalmazott, amelyeket teljes bevetési felszerelésben, esetenként 20 kilogrammos hátizsákkal nehezítve, három különböző fegyver együttes használatával kellett megoldani. A résztvevőkre memóriagyakorlattal egybekötött, nagy távolságú 0.308-as mesterlövészpuska-lőgyakorlatok, gépkarabély-terepszituációs és szolgálati pisztollyal vívott épületharc-feladatok vártak.

A feladatok Simonyi Ottó szerint is nehézre sikerültek, hiszen a pszichikai stresszen és a fizikai terhelésen kívül az indulók azok jellegét nem ismerték előre.  Így a résztvevők joggal mondhatták el a verseny végén, hogy „ …öreg vagyok, komisz és fáradt. Szögesdrótot eszem, napalmot vizelek, és 200 méterről seggbe lövök egy legyet…"

A három feladat elnevezései −„Lopakodó" , „Bejrút"  és „Mike Durant" − jól érzékeltették a valóságos környezetet, amelyet a szervezők fantáziája és szakmai tudása töltött meg kihívásos tartalommal.

1595970386

Memóriagyakorlat

A pontos lövésekre és koncentrációra nagy szüksége volt mindenkinek, mivel a feladatokban elhelyezett botlódrótos és meglepő robbanószerkezetek imitációira is figyelmet kellett fordítani, a 70 kilogrammos kiszabadított ügynök kimenekítéséről nem is beszélve. A versenyzők teljesítményét a pontos találatok és az időeredmények alapján értékelték. 

1595970386

Szolgálati pisztollyal vívott épületharc-feladat