Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO újabb katonai intézkedéseket hoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 17. 10:11

A NATO a levegőben, a vízen és a szárazföldön is növeli jelenlétét az ukrán válságra adott válaszként – közölte április 16-án, szerdán Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szövetség főtitkára.

Rasmussen az operatív részletek ismertetése nélkül elmondta, hogy a balti államok légterében járőröző NATO-gépek több küldetést teljesítenek majd, NATO-erők jelennek meg a Balti-tengeren, a Földközi-tenger keleti részén és szükség szerint máshol is, emellett a szövetség pedig a szárazföldi csapatok felkészültségét is fokozza. Rasmussen azt is tudatta, hogy a tagállamok felülvizsgálják és megerősítik védelmi terveiket.

„Azonnal nekilátunk, hogy ezeket az intézkedéseket megvalósítsuk, és szükség esetén a következő hetekben és hónapokban újabbak követik majd őket" – jelentette ki a dán politikus, hangsúlyozva, hogy az intézkedések összhangban állnak a szervezet nemzetközi kötelezettségeivel. Rasmussen szerint az intézkedések a védelmet, az elrettentést és a válság enyhítését szolgálják.

„Az üzenet világos: a NATO minden szövetségesét oltalmazza, és megvédi minden olyan fenyegetéstől, amely alapvető biztonságunk ellen irányul" – szögezte le Anders Fogh Rasmussen.

A NATO főtitkára arra is kitért, hogy az ukrajnai válságból egyedül a politikai megoldás jelenthet kiutat, és a szövetség teljes mértékben támogatja a genfi tárgyalásokat és a nemzetközi közösség erre irányuló további erőfeszítéseit. Rasmussen egyúttal felszólította Moszkvát, hogy hagyjon fel Ukrajna destabilizálásával, vonja vissza csapatait az ország határának közeléből, és tegye világossá, hogy nem támogatja az oroszpárti szeparatisták felfegyverzett milíciáinak erőszakcselekményeit Kelet-Ukrajnában.

A NATO márciusban arról is döntött, hogy Románia és Lengyelország légteréből követi figyelemmel az ukrajnai fejleményeket légi ellenőrző és figyelmeztető (AWACS) repülőgépek segítségével.