Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges műveletekről másoknak, másként

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2014. április 17. 11:16

Az elmúlt héten három oktató érkezett Magyarországra a floridai Tampáblól, az amerikai különleges erők egyeteméről, hogy átadják tudásuk egy részét a hazai Katonai Felsővezetői Tanfolyam (FVKT-23) hallgatóinak.

1595970389
A felsővezetői tanfolyam hallgatói számára az amerikai különleges erők egyeteméről érkezett előadók tartottak előadást

A mostani kurzus elsősorban a különleges műveletekben részt vevő egyéb, támogató és támogatott fegyvernemek és szakcsapatok állományának szólt. Az amerikai oktatók elégedettek voltak a magyar katonák felkészültségével és fogadókészségével. Timothy Manning ezredes, a budapesti Amerikai Nagykövetség Védelmi Együttműködési Iroda vezetője érdeklődésünkre elmondta: az Egyesült Államok és Magyarország katonai kapcsolatai kiválóak, kizárólag a legnagyobb elismeréssel tud nyilatkozni a megismert tisztekről.

A hazai résztvevők szintén rendkívül hasznosnak ítélték a tanfolyamot. „Nagyon érdekes volt esettanulmányokat hallgatni akár Irakból, akár Afganisztánból, hiszen többen közülünk részt is vettünk ezekben a műveletekben" − tudta meg a honvedelem.hu Ádám Barnabás ezredestől. „Vagyis rendelkeztünk róluk általános ismeretekkel, most azonban olyan részleteket is megtudtunk, amelyek többé tették, kiszélesítették az ismeretanyagunkat, és átfogóbb képet kaptunk arról, hogyan folyik a különleges erők tevékenysége műveleti területen."

1595970390
Ádám Barnabás ezredes: „Átfogóbb képet kaptunk arról, hogyan folyik a különleges erők tevékenysége műveleti területen"

A magyar katonai felsőoktatás csúcsképzésén részt vevő főtisztek az aktuális műveletek, illetve a közelmúlt eseményei mellett történelmi példákon keresztül is szereztek új ismereteket: így például részletesen foglalkoztak az 1979-ben kezdődött, híres iráni túszdrámával is. „A történelmi példákból mindig nagyon sokat lehet tanulni" − vélekedett Ádám ezredes. „Az iráni példáról is roppant érdekes háttérinformációkat osztottak meg velünk az oktatók. Az osztály tagjai közül mindannyian éltünk már a történtek idején, tájékozódtunk is az általános eseményekről, de a hadműveleti tervezés folyamatát, az erők, eszközök kiképzését, felkészítését, a különböző befolyásoló tényezőket természetesen nem ismertük pontosan. A most megismert részletek örök tanulságként szolgálnak majd, hiszen a tanáraink részletekbe menően kielemezték számunkra a felkészülés, az átcsoportosítás és a feladatvégrehajtás folyamatait – és ugyanígy a sikertelenség okait is."

1595970390
A tanfolyam hallgatói és az oktatók

Fotó: Galovtsik Gábor