„A haza szeretete és védelme kötelesség”

Hogyan indult a katonai pályád?

Gyerekkorom óta a hazámat szerettem volna szolgálni. Mindig a „háborús" és a „katonás" filmeket néztem, az Angyalbőrben című magyar sorozat volt az egyik kedvencem. Édesapám foglalkozása miatt azonban a mezőgazdaság is foglalkoztatott, később erről a területről szereztem a szakmunkásvizsgámat is. Aztán eljött az idő, hogy bevonuljak. Édesanyám nem fogadta jól a hírt. Félt, hogy nem fogom bírni. Való igaz, az átlagnál nehezebben viseltem a fizikai megterhelést, de elszánt voltam, szívből küzdöttem. Elhivatottságomnak köszönhetően mindig kitűntem a társaim közül. Például a sorozásnál, amikor mások a papírokat vitték, hogy ne kelljen bevonulniuk, én csak odamentem a bizottság elé és azt mondtam: „katona szeretnék lenni!"


Végül az lettél…

Sorkatonaként rendész voltam a Petőfi laktanyában, az akkori 32-es Budapest Őr- és Díszezrednél. Fizikailag mindig is készültem a katonaságra, mégis rengeteget fogytam már az első egy hónap alatt. A hajnali keléseket hamar megszoktam, de az alapkiképzés egyéb körülményeit nehezen viseltem. Akaraterőmnek köszönhetően végül mégis ezredparancsnoki dicséretben részesültem. Pesten nem sokáig szolgáltam, mert szerződéses felderítő katona akartam lenni Egerben. Átkérettem magam a 24. Bornemissza Gergely felderítő-zászlóaljhoz, ahol több alegységben is szolgáltam. 

Részt vettél külföldi missziókban is?

Bár jelentkeztem egy afganisztáni misszióba, végül nem jutottam ki. Ugyan végigcsináltam a négy hónapos kemény kiképzést, de nem kerültem be a kiutazó kontingensbe. Végül nem bántam meg, hogy nem jutottam ki, mert így is rengeteg olyan gyakorlatot csinálhattam végig, amire egyébként nem lett volna lehetőségem.

Hogyan ért véget a katonai pályafutásod?

Mivel több mint tíz évig intenzíven sportoltam a térdem hamar tönkrement, pihentetnem kellett. Úgy ítéltem meg egészségügyi állapotomat, hogy nem leszek képes folytatni teljes erőbedobással. Így végül leszereltem. Tudom, hogy ennek így kellett lennie, de ennek ellenére még a mai napig is sokszor érzem úgy, hogy rosszul döntöttem.

Miután leszereltem, katonai hagyományőrzéssel kezdtem el foglalkozni az Egri Vitézlő Oskola tagjaként. 2005-től 2007-ig az egri Végvári Vigasságok résztvevője voltam, több haditorna bemutatóm is volt. A Mezőkövesdi Színészi Egyesületnél kezdett el foglalkoztatni komolyabban a színművészet, hangképzésbe kezdtem. Később az egri Gárdonyi Géza Színház nyári előadásában, az Oliver című musicalben játszottam, majd egy kis szünet után, 2011-ben kerültem Budapestre. Amit a katonaságnál megtanultam itt is tudtam kamatoztatni. Több darabban is tisztelettel és büszkén viseltem és viselem a katonai egyenruhát. A mai napig vallom, aki egykor katona volt katona is marad.
Éppen ezért örömmel értesültem róla, hogy a közoktatásban is bevezették a katonai alapismereteket, ez nagyon jó alaptudást adhat a pályára készülő fiataloknak.

Melyek a legkedvesebb emlékeid a katonaként eltöltött évekről?

Az egyik legizgalmasabb emlékem az, amikor a felderítő szakasznál, a hegyi kiképzés során 70 méter magasból ereszkedtem le kötéllel egy helikopterből. Szintén jó érzés visszaemlékezni arra, amikor a zászlóalj futóversenyén második, a lőbajnokságon pedig első helyen végeztem a csapatban. Aztán részt vettem a Kékes csúcs futáson is, amikor 32 fokos hőségben, a perzselő betonon teljesítettük a 11 és fél kilométeres pályát…

Sok mindent köszönhetsz a katonaságnak?

Amíg szolgáltam, köteles voltam felelősséget vállalni másokért és a tetteimért. Alkalmam adódott megismerni a fizikai és szellemi képességem tűréshatárát, ami arra sarkalt, hogy minél többet eddzek és fejlesszem magam. Azóta sokkal jobban tudok koncentrálni és még intenzívebben él bennem a segítségnyújtás iránti vágy. Ha egyszer lesz egy fiam, a katonaság fontosságára, a történelem és a haza szeretetére fogom nevelni.

Fotó: Kovács János archívuma