Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hazáért mindhalálig!

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. szeptember 7. 13:01

Idén, öt év szünet után, ismét a budapesti Kossuth tér adott otthont a tisztavatásnak: augusztus 20-án az ország színe előtt hetvenhat ifjú hadnagy – hatvan férfi és tizenhat nő – tett esküt arra, hogy katonaként a hazát mindhalálig szolgálja.

1595941226
Az ünnepség kezdetén katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját, majd a Himnuszt – a Honvéd Együttes férfikarával, illetve a Magyar Rádió Gyermekkórusával együtt – a katonák is énekelték. Az ezt követően mondott beszédében Hende Csaba úgy fogalmazott: az ifjú hadnagyok a múlt, a jelen és a jövő metszéspontján állva teszik le esküjüket.

„Valamilyen módon itt van velünk mindenki, akinek a történetét folytatjuk" – hangoztatta a honvédelmi miniszter. „Szent István király, akivel Magyarország története valójában elkezdődött. IV. Béla, aki a Duna túlpartján alapított új fővárost a tatárjárás után. II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos, akik ugyan egyaránt vesztes szabadságharcot vezettek, de azok nyomán új utak nyíltak meg, új élet kezdődött a nemzet számára. Gróf Tisza István és Nagy Imre, Magyarország két mártír miniszterelnöke, akik mindhalálig vállalták a felelősséget és a szolgálatot a nemzetért. A szabadságát kereső tömeg, amelybe az ávósok kíméletlenül belelőttek 1956. október 25-én. József Attila, aki valahol itt hallgatta: hogy fecseg a felszín, és miként hallgat a mély. Itt vannak Steindl Imre és munkatársai: mérnökök, művészek és egyszerű kétkezi munkások, akik a magyarság gyarapodó korszakában emelték ezt a házat a hazának, az Országgyűlés számára. S mindenekfelett itt vannak velünk azok is, akik fegyverrel a kézben védték a hazát évezredes történetünk csataterein. Azokon a csatatereken, ahol a megmaradásunkért harcoltunk. Nélkülük ma nem lenne hazánk."

„Nem tudjuk, mit hoz a jövő, így remélni mindig a legjobbat kell, felkészülni pedig mindig a legrosszabbra. Honvédtisztekre mindig szüksége lesz az országnak" – fogalmazott Hende Csaba, majd ekképp foglalta össze az ifjú hadnagyokkal szembeni elvárásait: legyenek hűek az esküjükhöz, a nemzethez és a bajtársaikhoz, szolgáljanak emberséggel és becsülettel.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 14-én, pénteken megjelenő számában!