Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Kaposvári Egyetem is csatlakozott

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2013. szeptember 24. 14:40

Az Önkéntes Tartalékos Rendszer feltöltésének elősegítése és a honvédelem népszerűsítése az elsődleges célja a Kaposvári Egyetem és az MH HKNYP együttműködésének. Az erre vonatkozó megállapodást szeptember 19-én írta alá Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka és prof. dr. Szávai Ferenc rektor a Kaposvári Egyetemen. Az egyetem már a hatodik felsőoktatási intézmény, amely csatlakozott a rendszerhez.

1595960430

Vanyur Tibor mérnök ezredes beszédében elmondta, hogy eddig már több mint száz somogyi polgár csatlakozott az Önkéntes Tartalékos Rendszerhez és már a Kaposvári Egyetemről is jelentkeztek hallgatók, akik közül az első részt vett a nyári tartalékos kiképzésen.

A parancsnok utalt arra, hogy ma már a Magyar Honvédség kapui nyitva állnak az érdeklődők előtt, akik így betekintést kaphatnak a katonák munkájába. Ennek a legkiválóbb formája az Önkéntes Tartalékos Rendszer, amely nem kívánja a tartalékosoktól, hogy nap, mint nap katonák legyenek, hanem a felkészítés és kiképzés után, amikor szükség van rájuk, a honvédség tényleges katonai szolgálatra behívja őket. Így történt az idei dunai árvízi védekezéskor, amelyben 1400 önkéntes tartalékos vett részt. A rendszer tehát bebizonyította, hogy hasznos a társadalom számára és a magyar állampolgárok számíthatnak az önkéntes tartalékosokra is.

1595960431

Az együttműködési megállapodás aláírása után Vanyur ezredes megbeszélést tartott a nyugállományú szervezetek képviselőivel, akik tájékoztatást kaptak az őket érintő alapvető jogszabályi változásokról, valamint a szervezetek képviselői ismertették az elmúlt év „sikereit" és az előttük álló feladatokról, rendezvényekről is beszámoltak.

A megbeszélés során a parancsnok hangsúlyozta: fontosnak tartja a jó kapcsolat ápolását, a hatékony együttműködést a szervezetekkel, „hiszen egymás munkáját segítve juthatunk előbbre". 

1595960431

Fotó: Koncsek Barna főtörzsőrmester