Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A lelkész egy részben bizalmas is”

Szöveg: Takács Vivien |  2013. december 14. 7:46

Megtartotta idei utolsó összejövetelét a Ludovika Kávézó Bajtársi Egyesület Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszán található Ludovika Kávézóban december 12-én, csütörtökön.

1595964342
Molnár Zsolt ezredes is köszöntötte a Ludovika Kávézó Bajtársi Egyesület tagjait

Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka ünnepi köszöntőjében kiemelte: az elmúlt héten tért haza egy közel hét hónapig tartó külszolgálatról, Afganisztánból. „Óriási dolog nekem az hogy újra itt állhatok önök között, és azt tudom jelenteni: a Ludovika névhez hűen, mindenkit hazahoztam" – mondta. Az ezredes megköszönte a bajtársaknak az elmúlt pár évben kapott tapasztalatokat és tanácsokat, amiket kinti missziója alatt hasznosítani tudott.

A rendezvényen témaindító előadást tartott Szabó György alezredes, református tábori lelkész, a „Tábori lelkészi szolgálat az újkori missziókban" címmel. Elmondta: minden misszióban Pál apostol Galatákhoz írt levelében leírtak a vezérigéje: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztusi törvényt."  Hozzátette: a hazától távol „az a legfontosabb, ha másik társam érzi, hogy nincs magára hagyva."

1595964342
Szabó György alezredes, református tábori lelkész tartott előadást

Az alezredes szerint azért fontos egy lelkész szerepe a missziókban, mert a katonák a külszolgálat első napjaiban még nem tudják pontosan, hogy mi az ami várja őket. „A lelkész egy részben bizalmas is, akihez bármikor oda lehet fordulni, ha a misszió alatt valamilyen probléma éri a katonákat. Nem egy alaklom volt, amikor bekopogtak hozzám, és arra kértek, hogy menjünk át a kápolnába imádkozni otthon maradt családtag ilyen-olyan betegsége miatt. A kiküldetés alatt döbben rá az ember, hogy a szerettein egyedül a jó Isten tud segíteni" – mondta Szabó György.

A honvedelem.hu kérdésére válaszolva a több missziót is megjárt alezredes elárulta, a lelkész legnagyobb lelki gondozója Jézus Krisztus. „Egy-egy misszió alkalmával minden nap egy csendes szobában imára kulcsoljuk a kezünket, és bizalommal fordulunk a Mindenhatóhoz" – hangsúlyozta.

A Ludovika Kávézó idei utolsó összejövetelén összefoglalták az egyesület 2013-as eseményeit, valamint felköszöntötték a decemberben születésnapjukat ünneplő bajtársakat is.

1595964342
Nagy volt az érdeklődés az idei év utolsó találkozóján

Fotó: Hovári Nikolett