Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lendület útján – Debrecenben és Nyírteleken

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. március 7. 22:00

A Magyar Honvédség debreceni és nyírteleki szervezeti egységeinél tett látogatást Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka március 7-én, csütörtökön.

1599199536
A látogatás annak a programsorozatnak volt része, amely során a januárban megalakult Magyar Honvédség Parancsnokságának vezetőállománya az elkövetkező hetekben végiglátogatja majd az alárendelt katonai szervezeteket. Mégpedig azzal a céllal, hogy olyan helyőrségben is találkozzon az ott szolgáló katona az elöljárókkal, ahol az elmúlt időszakban ez nem volt jellemző.

1599199537

A debreceni program állománygyűléssel kezdődött, amelyen Szloszjár Balázs ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka értékelte a 2018-as esztendő legfőbb kihívásait, majd ismertette az idei év feladatait. Ezt követően a Kossuth-laktanyában települt katonai szervezeteknél szolgálók részére levetítették a Katonai Filmstúdió munkatársai által készített, A lendület útján című kisfilmet, amely a Magyar Honvédség képességeit, a közelmúlt legfőbb kihívásait, valamint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban meghatározott fejlődési irányt mutatta be.

1599199537

Ehhez kapcsolódó előadásában Korom Ferenc altábornagy szót ejtett a Magyar Honvédség előtt álló jelentős strukturális és minőségi fejlesztésekről, a hadműveleti, személyügyi-katonai igazgatási, toborzó-, haderőfejlesztési, és szervezeti korszerűsítési területeken végrehajtandó feladatokról. Emellett kiemelte a szakkiképzés fontosságát, amely részben a rendszerben már megjelent, illetve a jövőben megjelenő új haditechnikai eszközök miatt is elengedhetetlenül fontos.

1599199537

„Nagyon bizakodó vagyok, hiszen ez az első program, ami teljes támogatást kap a kormányzat és a Honvédelmi Minisztérium részéről" – mondta el kérdésünkre Szloszjár Balázs ezredes, hozzátéve: az alakulatnál szolgáló katonák és honvédelmi dolgozók számára is nagyon fontos, hogy hiteles parancsnok beszél azokról a stratégiai szintű feladatokról és kérdésekről, amelyek a teljes állományt érintik.

1599199537

Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred számára tartott évértékelő és feladatszabó állománygyűlést követően Korom Ferenc altábornagy meglátogatta az MH Anyagellátó Raktárbázis nyírteleki egységét is. Kolonics Attila ezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnoka kérdésünkre úgy fogalmazott, a január elején életbe lépett honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatása az alakulatnál több mint 700 embert érintett. A törvény adta lehetőségeket az állomány üdvözölte és várakozással tekint a már bejelentett további fejlesztésekre.

1599199537

Az országjáró program első napjának végén Korom Ferenc altábornagy értékelte a tapasztaltakat. Kérdésünkre elmondta: szükség van arra, hogy a haderő minden katonája és honvédelmi alkalmazottja tisztán lássa azt, honnan indult a Magyar Honvédség és mi a cél, amit közösen érhetünk el.

1599199538

Fotó: Rácz Tünde