Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A második gyertya is ég az adventi koszorún

Szöveg: Faragó Fanny |  2016. december 2. 12:56

A Honvédelmi Minisztérium katolikus és protestáns tábori püspökségeinek szervezésében december 2-án, pénteken megtartották a második karácsonyváró – gyertyagyújtással egybekötött −, adventi áhítatot Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában.

1596024047

A Protestáns Tábori Püspökség nevében Jákob János dandártábornok, tábori püspök köszöntötte az imádkozó közösséget. „Megadatott kegyelemből az az ajándék nekünk, hogy ezen a reggelen is elcsendesedhetünk, és együtt készíthetjük a szívünket az ünnepekre, amit mindannyian várunk" − mondta.

1596024047

A második gyertyát Kaposvári László Zoltán dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, valamint Vass Sándor mérnök dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség csoportfőnöke gyújtotta meg a minisztérium adventi koszorúján.

1596024047

„Egy tábori lelkész kollégámmal arról beszélgettünk, hogy egy ateista miként látja a keresztények karácsonyát? Ott van a karácsonyfa, ami alatt jó esetben ott van egy betlehem, benne egy gyermek, akit imádunk, majd elfelejtünk. Pontosan az lenne a lényeg, hogy mindig észben tartsuk, hogy mit kaptunk Jézus Krisztustól. Az adventi várakozásunk és a hétköznapok sűrűjében is próbáljunk meg úgy gondolkodni és cselekedni, hogy az valóban krisztusi legyen. Úgy készüljünk karácsonyra − a második gyertya meggyújtásakor −, hogy legyen meg bennünk az a feltétlen odaadás, hogy egy nagyon szép ünnepet alakítunk ki magunknak" − mondta Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

1596024048

Az egybegyűltek énekét a Légierő Zenekar − Veszprém kísérte. A résztvevők a közös imádság után meghallgatták a záró áldást.

1596024048


Fotó: a szerző felvételei