Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A migráció évszázadát éljük

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. december 1. 16:35

Be kell látni, hogy a mostani évszázadot a migráció fogja meghatározni, ezért nem lehet hátat fordítani a problémának – mondta Dr. Ranieri Guerra, az olasz Egészségügyi Minisztérium prevenciós főigazgatója december 1-jén, kedden, Budapesten, a Honvédkórházban tartott előadásában.

1596004862

A főigazgató előadása előtt Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka elmondta: az általa vezetett egészségügyi intézmény és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház közösen hívta meg a neves olasz szakértőt Magyarországra. Céljuk az volt, hogy első kézből szerezzenek információkat a migráció egészségügyi kezelésével kapcsolatban. Rámutatott, hogy Olaszországba csak idén több mint 100 ezer migráns érkezett főként a tengeren, így az ottani szakembereknek fontos tapasztalataik vannak például járványügyi területen. Hozzátette, hogy Magyarország is komolyan kivette a részét a válság kezeléséből; a Magyar Honvédség katonái jelenleg is a déli határszakaszon teljesítenek szolgálatot.

1596004863

Dr. Ranieri Guerra előadásában arról beszélt, hogy a bevándorlás nem csak az egyes tagállamok, hanem az egész unió problémája, ezért közösen kell megoldást találni az enyhítésére. Hozzátette, hogy évente több ezren halnak meg a Földközi-tengeren való átkeléskor, és a helyzetet csak súlyosbítja, hogy a bűnszervezetek, az embercsempészek egyre aktívabbak ezen a területen.

A menekültek között ráadásul egyre több a gyerek és a nő, ami az egészségügyi ellátást még indokoltabbá és fontosabbá teszi. Szerinte olyan rendszert kell kialakítani, amely különbséget tesz gyermek és felnőtt, nő és férfi igény és igény között, mert sok menekült komoly lelki traumákkal, fizikai sérülésekkel és mentális panaszokkal érkezik Európába.

1596004864

A krízis komoly hatással van a járványügyi helyzetre is, hiszen Európában már alig, vagy egyáltalán nem létező betegségek jelentek meg, amelyeket a menekültek hurcoltak be, ilyen például a tuberkulózis, a gyermekbénulás és a nyugat-nílusi vírus. A világ különböző pontjairól érkező emberek átoltottsága ráadásul nagyon hiányos, ezért erre nagy figyelmet kell fordítani és az epidemiológiai eredményeket közzé kell tenni – tette hozzá. Olaszországban csak 2014-ben mintegy 100 ezer menekültet oltottak be.

1596004865

Fotó: Rácz Tünde