Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A migráció volt a fő téma a vezérkarfőnöki találkozón

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2018. augusztus 16. 17:23

Magyarország kétoldalú katonai kapcsolatai kiválóak Szerbiával, ezt az együttműködést pedig a jövőben is folytatni kell – mondta Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök a szerbiai Hajdújáráson, ahol hivatalos kétoldalú találkozó keretében tárgyalt Ljubiša Diković vezérezredessel, Szerbia vezérkarfőnökével augusztus 16-án, csütörtökön.

1599191808
A találkozó kiemelt témája volt a regionális politikai és biztonságpolitikai kérdések, a migrációs válság és a kétoldalú katonai együttműködés helyzete is. A megbeszélésen Korom Ferenc altábornagy elmondta: Magyarország alapvető érdeke a délszláv térség stabilitása és biztonságosabbá tétele, Szerbia pedig ebben fontos partner. A régió stabilitását pedig ugyancsak segíti a térség országainak euroatlanti integrációja, amely Szerbia stabilizációjának egyik meghatározó eszköze – tette hozzá.

1599191809
A Honvéd Vezérkar főnök kiemelte, hogy a tömeges, illegális migráció kezelésében kiemelt jelentőségű Magyarország számára a Szerbiával való együttműködés. Továbbá fontos a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok közötti aktív kommunikáció és egyeztetés a migrációs válság biztonsági vetületét illetően. Korom Ferenc altábornagy hangsúlyozta: az ideiglenes határzár nem a távoltartás eszköze, hanem a migránsok törvényes bejutásának feltétele. A vezérkarfőnök hozzátette, fontos, hogy a nyugat-balkáni térség államai kihasználják a regionális és bilaterális együttműködésben rejlő lehetőségeket a migrációs válság kezelése során, melyre jó példa a magyar-szerb kapcsolatrendszer.

1599191809
Kiváló a kapcsolat a szerb és a magyar katonák között az ENSZ ciprusi missziójában (UNFICYP) is, ahol a két nemzet már 2010 óta szolgál közösen az ország stabilitásának előmozdítása érdekében. Korom Ferenc altábornagy elmondta, hogy Magyarország nagyra értékeli a térségben szolgálatot teljesítő szerb katonák kiváló és példaértékű tevékenységét.

1599191809
Fotó: mod.gov.rs